A Neptunusz bolygónak 14 ismert holdja van. A Triton kivételével az összes nagyon kicsi, szabályos és szabálytalan. A szabályosak a bolygó közelében keringenek, a szabálytalanok pedig általában távolabb vannak a Neptunusztól, mindenféle furcsa pályán haladva. A Tritont William Lassell angol csillagász fedezte fel, aki 1846-ban a Neptunusz felfedezése után mindössze 17 nappal vette észre a holdat. Poszeidón görög tengeristen fiáról nevezte el. De csak 1989-ben pillanthattuk meg először közelről, amikor a Voyager-2 szonda elrepült a külső Naprendszer történelmi nagy körútjának utolsó szakaszára. Bár a műhold a Triton felszínének csak 40%-át térképezte fel, a küldetés során kiderült, hogy mennyi furcsaság és rejtély övezi az égitestet. A Neptunusz forgásához képest visszafelé kering,  pályája pedig 67 fokos szögben dől el – szinte merőlegesen bolygójára. Egyenetlensége ellenére a Triton pályája meglepő módon kör alakú, valójában az egyik legtökéletesebb körkörös pálya a Naprendszer összes objektuma közül. A hold egyik részén széles síkságok találhatók mély kalderákkal, míg a déli felét nitrogénből álló jégsapka borítja be. A jégen több kriovulkán alakult ki, amelyek vízsugarat lövellnek ki. Nyugati részén a sárgadinnye felületéhez hasonlító mély barázdák alakultak ki, amelyeket talán árvíz hozhatott létre.

Továbbra is rejtély, hogy mi állhat a furcsaságok mögött? A legelfogadottabb feltételezés szerint a Triton nem puszta hold, hanem egy bolygóközi emberrablás terméke. Talán egy Kuiper-övi égitest, amely inkább hasonlít a Plútóhoz és az Eriszhez, mint a Naprendszer többi holdjához. Réges-régen a Neptunusz közelébe kerülhetett, majd a gázbolygó gravitációja foglyul ejtette, így kénytelen volt a maradék évmilliárdokat nemkívánatos otthonában tölteni. A befogási elméletet alátámasztó egyik megfigyelés a szén-monoxid jelenléte a felületén, ami nem gyakori a Kuiper-öv objektumai között, mint például a Plútó, de gyakoribb az üstökösökben. Úgy gondolják, hogy az üstökösök szén-monoxidot vittek be Naprendszerünkbe a nitrogéngázzal együtt, amelyet ma a Triton felszínén lévő gejzíreken keresztül látunk kitörni. A csillagászok úgy vélik, hogy a Triton nem fogja mindig körbejárni a Neptunuszt. A bolygó fokozatosan lelassítja a hold mozgását, menthetetlenül maga felé húzva. Napjainkban már közelebb van a Neptunuszhoz, mint a Hold a Földhöz, és körülbelül 3,6 milliárd év múlva túllépi a Roche-határt, így mindennek vége lesz. Apró darabokra fog törni, majd gyűrűket alkot a Neptunusz körül. Viszont ezek még csak elméletek, ezért további kutatásokra van szükség annak meghatározásához, hogy miként jött létre ez az érdekes hold. 

Valójában a Tritonon olyan magas hőmérséklet lehet, hogy a kérge alatt folyékony vízóceánt rejthet. Légköre vékony és főleg nitrogénből áll,hasonlóan a Föld légköréhez. A Tritonon azonban sokkal hidegebb van, az átlagos hőmérséklet mínusz 235 °C. A tudósok úgy vélik, hogy a hold vékony légköre kis méretének és alacsony gravitációjának köszönhető. A Neptunusz legnagyobb holdjának felfedezése segített nekünk jobban megérteni a külső Naprendszert. Egyedülálló tulajdonságai és jellemzői fontos támpontokat adtak a tudósoknak a bolygók és holdak kialakulásához. Többet megtudhatunk arról is, hogy a világűrben lévő tárgyak hogyan fejlődnek az idő múlásával.

A görög mítoszokban Triton egy halfarkú tengeristen volt, Poszeidón fia és hírnöke, aki kagylóhéjú trombitájával lecsillapította a hullámokat. Az argonauták történeteiben az isten egy  nagy sóstóban élt Líbiában. Amikor a hősök a sivatag közepén rekedtek, Triton segített nekik megtalálni az utat a tengerhez. Az Euphemus nevű argonauta egy éjjel azt álmodta, hogy a mellén tartja azt a földcsomót, amelyet Triton adott. A rögöt a tenger mélyére dobta, aztán ott bukkant ki a vizből Kalliste, leszármazottainak dajkája. Később  a félig embert, félig állatot ábrázoló görög kerámia Triton felirattal a hellenisztikus kor egyik legnépszerűbb alkotásai voltak. Ezek közé tartozik Scopas munkája is, amelyet később Rómába szállítottak. A sziréneket ezeken a műalkotásokon  nem emberfejű madarakként, hanem tritonként ábrázolták halfarokkal.