A Fekete-erdő  tűlevelű fenyőkkel és bükkel sűrűn benőtt vidéke Németország délnyugati részén a kezdetektől fogva felkeltette az emberek figyelmét. Baden-Württemberg tartományban a hegység északról délre húzódik a Rajna völgye mentén. Legmagasabb pontjának a Feldberg-hegyet tekintik, amelynek magassága 1493 méter.  A Rajna felé vezető nyugati lejtők általában meglehetősen magasak és meredekek. A keleti lejtők ezzel szemben alig észrevehetően emelkednek ki a Sváb-fennsíkból. Baden-Württemberg termékeny talajának és nagyon enyhe éghajlatának köszönhetően a hely kiváló termőterületnek számít. Számos szőlőskert található itt, ásványvizei és  gyógyfürdői pedig világszerte híresek. Innen ered a Duna is, Európa második leghosszabb folyója. Forrása Donaueschingen város közelében található, ahol 680 méter tengerszint feletti magasságban a Breg és a Brigach hegyi patakok egyesülnek. Egy másik folyón, a Gutach-on található Triberg-vízesések 160 méter magasságból zuhannak alá a sziklákról. Az erdő déli részén a glaciális eredetű Titisee a hegyvidék legnagyobb tava.

A Fekete-erdő talán legnagyobb értéke a számos hegyi  ásványvízforrás. Az első évezred legelején a rómaiak az Oos-folyó völgyében a talajból előtörő források vizével gyógyítottak, mert a termálvíz olyan biológiailag aktív anyagokat tartalmazott, amelyek hozzájárultak a mikroelemek és vitaminok felszívódásához az emberi szervezetben. A gyógyvíz serkentette az izmok és ízületek vérellátását is. A másik fontos tényezőnek, az enyhe éghajlatnak köszönhetően számos üdülőövezet létesült errefelé. Nyáron nincs rekkenő hőség, télen sincs hideg, ráadásul ritkák az erős széllökések és a hosszan tartó esőzések. A negatív töltésű ionokkal telített levegő gyógyító hatású, mert a levegőben lévő antimikrobás hatóanyagai, a fitoncidok elpusztítják a kórokozó baktériumokat.

A régmúlt korokban  a helyet nem mindig hívták Fekete-erdőnek. Először Abnob, majd Marcius- és Raurik-hegységnek nevezték. A hegység természetes határként szolgált a Római Birodalom és a germán markomann törzs területei között. A középkorban ólmot és ezüstöt bányásztak itt. 1516-ban pestisjárvány tört ki, tíz évvel később pedig nagy parasztfelkelés. Mindezek ellenére a terület a mai napig megőrizte különleges hagyományait. Olyan szokások, gasztronómiai különlegességek és híres építmények maradtak fenn, amelyeket sehol máshol nem találhatunk meg Németországban. A régió ismertetőjele a Fekete-erdei meggytorta, amely meggyel és tejszínhabbal áztatott csokis piskótából készül. 

A táj értékes hagyományait és folklórját a mítoszok és a legendák szemléltetik  a legjobban.1922-ben egy gazdálkodót és annak családját brutálisan meggyilkolták erdei tanyájukon, Hinterkaifeck-ben. A megoldatlan bűncselekmény számos elméletet szült. Sokan egy furcsa, boszorkányszerű alakot láttak kísérteni a környéken a gyilkosságok előtt és után. A Hinterkaifeck-tanya romjaihoz látogatók még mindig nyugtalanító jelenlétről számolnak be, amely megpróbál ártani nekik. A holló kövének legendája is a boszorkányokhoz köthető, mert a Hornberg melletti erdőben megbúvó hely egykor  boszorkányperek helyszíne volt. A holló kövéhez kötözték, majd a közeli folyóba dobták mindegyiket. Ha a boszorkány nem fulladt meg és úszott, bűnösnek nyilvánították. Ezután tüskékkel bélelt vaskos hordókba zárták az elítélteket, amelyet legurítottak a dombról. A már halott boszorkányokat végül a domb alján elégették. A holló köve az erdő történetének egyik legsötétebb korszakát idézi fel, így nem véletlen gondolják azt, hogy a jogtalanul megvádoltak és elítéltek szellemei a kő közelében tartózkodnak. A Fekete-erdő történetének évkönyveit átlapozva találkozhatunk egy elátkozott börtönnel is, amelyben boszorkányokat tartottak fogva. Ahol egykor a máglya pislákoló fénye kísérteties fényt vetett, most még a legracionálisabb felfedező is arról számol be, hogy félelem keríti hatalmába az erdő ezen pontján. Míg egyesek azt állítják, hogy ezek egyszerűen a holdfény és a köd délibábjai, mások azzal érvelnek, hogy a fény egyetlen egyszerű trükkje sem képes ilyen módon megnyilvánulni. 

Még mélyebben a Fekete-erdőben létezik egy olyan terület, amelyet a helyiek egyszerűen Verbotener Wald-nak vagyis Tiltott Erdőnek neveznek. Ez egy olyan hely, ahol nincsenek vadon élő állatok, a föld kopár, a fák pedig csavarodott törzsűek és sötétek. Az erről szóló történetek bővelkednek azokról az utazókról, akik túl közel merészkedtek a határaihoz. Betegség sújtotta őket, hajuk pedig egyik napról a másikra kifehéredett. Az erdőnek ez a zavarba ejtő foltja állítólag tele van túlvilági energiával, ley-vonalakkal és más dimenziókba vezető portálokkal.