A középkor elején Kinderdijk és környéke még tőzegláp volt, a mélyebb részeken csak halászokat lehetett látni. Az új területek szárazfölddé alakítása érdekében gátakat építettek és folyamatosan lecsapolták a mocsarakat.  A tengertől elhódított területeket poldereknek nevezték el, amelyek sok esetben jóval a tengerszint alatt fekszenek. Ennek ellenére az új területek fennmaradását sokáig tartós árvizek veszélyeztették. A hatóságok úgy döntöttek, hogy a polderek védelme érdekében vizet kell szivattyúzni a nagyobb, erre kialakított tározókba a szélmalmok segítségével. 1738-ban nyolc kőből készült malmot építettek a Lek és a Noord folyóknál, 1740-ben pedig további nyolcat. Az összetett hálózat nagyon sikeresnek bizonyult.  A XIX. század végéig liszt őrlésére és a hajógyárak faanyagának raktározására is használták a malmokat, majd miután megépültek a modernebb szivattyúrendszerek,   már nem igazán maradt gyakorlati hasznuk. Hollandia német megszállása idején azonban ismét fontos szerep jutott a jellegzetes építményeknek, hogy távol tartsák a tenger vizét.  Újabb vészhelyzet esetén bármikor jól jöhetnek, ezért továbbra is üzemképes állapotban tartják mindegyiket. Több mint kettőszáz található belőlük a dél-holland tartományokban, falaikat téglák alkotják és átlagosan harminc méter magasak.

1421-ben heves vihar átszakította a gátakat és Európa egyik legpusztítóbb árvizét okozta. Tizenhét falu szűnt meg létezni, a mai Dordrecht-től Geetruiden-ig pedig beltenger jött létre.  A katasztrófához és Kinderdijk falujához kötődik az a népi legenda is,  amelynek Beatrijs bölcsője a címe.  Az árvíz után, miután a túlélők ismét ki mertek merészkedni a szabadba, bölcsőt láttak úszni a gát mellett. A benne lévő újszülött életét egy macska mentette meg, mert megakadályozta a kosár elsüllyedését mancsaival. A bölcsőben a kisbaba vörös korallból készült láncot viselt a nyakán, hajában pedig aranytű volt. Megtalálták nála családjának címerét is az egyik ékszeren, de a történetből nem derül ki, kik voltak a szülei. Beatrijs-nek nevezték el, oktatását Dordrecht városa finanszírozta és a holland történelem egyik leghíresebb legendás alakjává vált. Az Oost Kinderdijk mentén több tábla is az életmentő macska történetét örökíti meg. Az 1421-es árvíz más szempontból is jelentős , mert közvetlenül a katasztrófa után a föld ismét kiszáradt. A víz homokot és agyagot hagyott maga után, amelyben rózsaszerű vízinövények vertek gyökeret. A beltenger eltűnését követően a nád kiszorította a rózsákat, majd fűzfaerdő jött létre. Hogy a fák jobban növekedjenek, az emberek töltéseket építettek, hogy megakadályozzák a fűzfaerdő víz alá kerülését. Ezt a tájat holland nyelven grienden-nek nevezzük. A fűzfákat kitermelő munkások egy része már tizenkét éves korában munkába állt. A szintén fából készült kunyhóik kicsik és nyirkosak voltak, amelyeknek reprezentációit napjainkban is megtekinthetjük a Biesbosch Nemzeti Parkban.

Közvetlenül Kinderdijk komplexuma mellett terül el a Biesbosch Nemzeti Park. Két nagy európai folyó, a Meuse és a Rajna ömlik itt a tengerbe. A gyakori árapály változatos élőhelyeket hozott létre, ahol állatok és  növények tömegei találtak menedékhelyet. Mivel a nemzeti park legnagyobb része vizes élőhely, a leggyakoribb növényfajta errefelé a nád és a sás. Említést érdemel az árapályhoz jól alkalmazkodott mocsári körömvirág is, amely tavasszal virágzik. A fűzfaerdőkben olyan növényfajok nőnek, mint a csalán, a narancsbalzsam vagy ékszerfű, a sárga írisz, a tehénpetrezselyem, a disznófű, a varázsló nadálytő és az amaránt. Szinte mindenfelé találkozhatunk jégmadarakkal és kócsagokkal, szokatlan ízeltlábúakkal, szitakötőkkel és lepkékkel. A nemzeti parkon belül napjainkban nagyjából háromszáz hód él. Jellegzetes építményeik, a gátak és a várak mintha felelevenítenék előttünk a polderek létrehozásának hosszú történelmét és a tengerrel folytatott kitartó küzdelmet.