Spitzbergák
A Svalbard-szigetcsoport vagy Spitzbergák mindössze ezer kilométerre fekszik az Északi-sarktól. A Norvégia fennhatósága alá tartozó területek neve az orosz nyelvből eredeztethető és meredek hegyeket jelent. A norvégok Svalbard-ra keresztelték át, amely hideg földet jelent. Hat nagyobb szigetből áll: Nyugati Spitzbergák, Edge-föld, Károly herceg-föld, Barents-sziget, Északkeleti-föld, Károly király-szigetek, valamint számos kisebb, mint a Remény szigete és a Medve, ha csak néhányat említünk a sok ezer közül. A zord éghajlat miatt csupán két és félezer lakos él ezeken a tengerentúli területeken. A partvonalakat rendkívül mély fjordok tagolják, különösen a fő sziget nyugati részén. A legmagasabb hegyek elérik az 1500-1700 métert. Nyáron gyakoriak a többnapos ködök, amelyek szokatlanul sűrűek és párásak. Nagyon kevés csapadék esik, évi 200-300 milliméter, ezért a Spitzbergákat gyakran sarkvidéki sivatagnak is nevezik. A sarki éjszaka október végétől február közepéig tart, ez idő alatt soha nem kel fel a Nap. Csupán a Hold és a sarki fény sugároz egy kis fényt a szinte véget nem érő sötét éjszakákba. Áprilisban a nappalok meghosszabbodnak, a Nap pedig már nem megy le a horizont alá. A sarki nap április 20- tól augusztus 23-ig tart.
A Golf-áramlat hatásának köszönhetően a Spitzbergák növényvilága nagyon változatos az azonos szélességi körön fekvő többi területhez képest. Körülbelül háromszáz növényfaj ismeretes errefelé, ezek közül a legismertebbek a törpenyír és a sarki fűz. Az állatvilágot jegesmedvék, rénszarvasok, sarki rókák, rengeteg madárfaj és rovarok képviselik. Az egyetlen madárfaj, amely egész évben itt marad, a fehér fogoly. A többi madár télre a déli országokba repül, és csak tavasszal térnek vissza a szigetekre. A vadászat minden formája tilos vagy korlátozott, hiszen az egész terület több mint hatvan százalékát nemzeti parkká nyilvánították.
Napjainkban a Spitzbergák a közhiedelemmel ellentétben népszerű célpont a turisták körében, a kíváncsiskodókat szállító hajók rendszeresen megállnak Longyearbyen kikötőjében. Egész évben indulnak gyalogos és vízi túrák, motoros szános kirándulások és felderítőutak. Longyearbyen mellett kisebb települések is épültek, ilyenek például az orosz bányászfalvak ( Barentsburg, Piramis, Grumant) és nemzetközi kutatóbázisok állomásai (Ny-Alesund). A Spitzbergákon élő emberek megtanultak együtt élni a természettel, főként a négy hónapig tartó állandó sötétség időszaka alatt. A települések infrastruktúráját úgy alakították ki, hogy ellenálljon a sarkvidéki viszonyoknak. Az épületek cölöpökre vannak emelve, hogy az olvadó jég ne rongálhassa meg a szerkezeteket. Távoli fekvése ellenére a Spitzbergák gazdag kulturális örökséggel rendelkezik, amelyet az emberiség évszázados jelenléte alakított ki az Északi-sarkvidéken. Az őslakos számik régóta óta lakják ezeket a vidékeket, akiknek hagyományos életmódjuk szorosan kötődik a természet ritmusához. A nemzeti parkok és természetvédelmi területek létrehozása segített megvédeni a sarkvidéki vadvilág kritikus élőhelyeit. A kutatók és természetvédők továbbra is tanulmányozzák és nyomon követik a Spitzbergák ökoszisztémáinak állapotát, értékes betekintést nyújtva az éghajlatváltozásnak a sarkvidéki környezetre gyakorolt hatásaiba. A Svenskhuset (Svéd Ház) tragédia 1872–73 telén történt, amikor tizenhét férfi halt meg egy elszigetelt házban a Spitzbergákon. Először skorbutra gyanakodtak, de a 2008-ban végzett kutatás szerint a férfiak valószínűleg ólommérgezésben haltak meg. A házon kívül öt holttestet találtak ponyvába csomagolva. A belülről zárt ajtón egy tábla állt a Belépni tilos felirattal. Bent holttestek hevertek szétszórva a székeken, az ágyakon és a padlón. Néhány évvel később újabb két holttestet fedezett fel egy kutatócsoport. Az egyik lakó, Karl Albertsen naplót vezetett, amíg a házban tartózkodott, ezért azt feltételezik, hogy ő volt az utolsó előtti ember, aki meghalt. A megmaradt rengeteg élelem és üzemanyag kizárta annak lehetőségét, hogy éhezés vagy fagyhalál végzett volna velük. A jégtömbökké fagyott holttestek annyira jó állapotban maradtak meg, hogy szinte semmi nem bomlott le a testekről. Az ételt tartalmazó konzervdobozokban rengeteg ólom volt, jégcsapként lógott a dobozokban. Ennek ellenére továbbra is rejtély, hogy mi történt pontosan a kutatócsoport tagjaival. Sokan nem zárják ki a természetfeletti beavatkozást sem.
