Az iráni Lut-sivatag bolygónk legforróbb helye. Nevének jelentése sima, csupasz és víztelen terület, ami tökéletesen megfelel jellemzőinek. Műholdas nemzetközi mérések szerint  2009-ben a Gandom Beryan nevű részen 71 Celsius-fokot mértek, amely messze túlszárnyalta a korábbi világrekordokat.  Itt az extrém sivatagi környezet mellett sötét, fekete színű kőzetek is találhatóak, amelyek magukban tartják a hőt. A Gandom Beryan megnevezés abból ered, hogy egy alkalommal nagy rakomány búzát hagytak itt, amely néhány nap alatt megperzselődött.

A sivatag több mint ötvenezer négyzetkilométeren húzódik Dél-Koraszán, Szisztán, Beludzsisztán, valamint Kerman tartományokon belül.  Irán első olyan természeti öröksége lett, amelyet felvettek a világörökség listájára is. Az északi részt, vagy közismertebb nevén Koraszán-sivatagot nagyrészt kavicsok borítják. A Shur-folyó bizonyos pontig eljut a sivatagban, majd kiszárad. Nem véletlenül hívják perzsa nyelven Sós-folyónak, mert ez a bolygónk egyik legmagasabb sótartalmú folyóvize, amely  nagyjából kétszáz kilométeren keresztül halad át a sivatag tájain. Érdekes módon Észak-Lutban üledékes és vulkáni hegyek is találhatóak, amelyek időnként földrengéseket okozhatnak a területen. A Chaleh vagy Közép-Lut változatos tájairól ismert, ahol nem ritkák a különös, túlvilági hangulatot keltő tájak, a furcsa sziklák és a magas, akár ötszáz méteres homokdűnék. A déli részeken növényzet is előfordulhat. A tavaszi nedves évszakban a hegyekből rövid ideig lefolyik a víz , de hamar kiszárad. 2009-ben a jelentős szezonális csapadék miatt Shahdad térségében tó keletkezett, ami mindenkit megdöbbentett. A Shahdad-tó türkiz színű vize azóta is vonzza a látogatókat. A Kígyónyelv-szurdok kétfelé ágazó formájáról kapta a nevét, melyet a talajerózió hozott létre. Rengeteg madártetemet találtak benne, a rókák lábnyomai pedig azt jelzik, hogy a ragadozók elfogyasztották a dögöket.

A sivatagban gyakran felbukkanó felszíni forma, a kalut mély árkot és piramist jelent.  A különleges formák több mint húszezer éve léteznek. A víz és a szél folyamatososan változtatta megjelenésüket. Előbbi homokszemcséket szállítva kisimította a kalut felszínét, majd a Shur-folyó sós vize feloldotta a lágyabb összetevőket, az erősebb kőzetek pedig tornyokká formálódtak.  A nebka kifejezés kerek, körülbelül tíz méter magas homokdűnékre utal. Gyakran a sivatag vázáinak is emlegetik egyedi formáik miatt. A Szaharában lévő nebka dűnék ezekhez képest csak három méter magasak. Környezetükben tamariszkuszfák és cserjék virágozhatnak, amelyek felszín alatti vízforrásokból nyerik ki az élethez szükséges tápanyagot, hogy képesek legyenek a túlélésre ebben a száraz környezetben. A peremterületek számos állatfajnak adnak otthont, például a Rüppell-rókának, sivatagi kígyóknak, skorpióknak és homoki macskáknak. A Lut-sivatag középső, legszárazabb részein azonban semmilyen életforma nem tudott alkalmazkodni, még a baktériumok sem.

A sivatag szélén, Shahdad város közelében hatezer éves civilizációra bukkantak a régészek. A temetőben ősi szobrokat, kerámiákat, használati tárgyakat, valamint dinoszauruszok körmeit és meteoritok darabjait fedezték fel. Néhány legenda arra utal, hogy ennek a civilizációnak a lakói Lót népéhez tartoztak, akik sóbálvánnyá változtak. A kalutok közelében 1986-ban döglött tehén tetemére bukkantak. Az állat már tizenöt éve nem élt, de a legfurcsább az egészben az volt, hogy a tetem nem mutatta a bomlás jeleit. A szakértők szerint az extrém hő hatására kiszáradt, a sós környezet pedig leállította a bomlási folyamatot. Ez a magyarázat azonban eléggé hihetetlen, ha figyelembe vesszük az elhunyt állat korát. Mások a Szellemek Városával hozzák kapcsolatba a szokatlan felfedezést, mert a perzsa legendák gyakran utalnak arra, hogy a sivatag felhőkarcolóinak tetején a gonosz ősidőktől fogva csapdába ejtette az arra tévedőket. Ezen a tájon található az Iráni-fennsík legmélyebb pontja is, amely 56 méterrel emelkedik a tengerszint felett fölé. Habár nagyrészt lakatlan és állítólag gonosz szellemek tanyája, a legendák szerint élt a sivatagban egy ember, aki oroszlánokat tartott. A másik híres legendás alak Tahir (Tiszta) Abshanas, aki megtanította a sivatag szélén élő népeket a vízvezetékek megépítésére. A Lut-sivatag északi részén, vagyis Nahbandan régióban Tahir egyike volt azoknak az ördögöknek, akik a megfelelő helyen kutak kiásására ösztönözte az embereket.