A máltai Hal-Saflieni hüpogeum bolygónk egyik legérdekesebb őskori helyszíne. Általános értelemben földalatti temetkezési és vallási  helyszíneket neveztek hüpogeumnak a görög szóból eredeztetve, majd ennek neve később, a római kortól kezdve katakomba lett. Hal Saflieni egyedülálló sziklába vájt kamráiról és okkerfoltos falfestményeiről vált  híressé, így nem véletlen került fel a világörökségek listájára. A járatokat mészköves talajba vájták valamikor i. e. négyezer körül. A komplexum három szintre oszlik, mindegyik más-más célt szolgál. A felső részen sziklába vágott kaptárszerű kamrák találhatóak, amelyeket valószínűleg nekropolisz céljára használtak. Ide szűk átjárókon keresztül lehetett bejutni. A középső szinten vannak a művészi szempontból legkidolgozottabb kamrák, köztük a főkamra is, amelynek falait spirális motívumok díszítik. A rajzok vörös vagy okker színűek. Előbbi az életet, a vért és a termékenységet szimbolizálja, utóbbi pedig az életet adó Napot és a fényt. A megalitikus kőoszlopok és a gondosan faragott szobrok a vallási szertartások fontosságára utalnak. Az orákulumszoba durván négyszögletes alaprajzú helyiség. Falába embermagasságban apró fülkét vájtak, ahol a kimondott vagy akár csak elsuttogott szavak a nagyszerű akusztikának köszönhetően mindenhol kiválóan hallhatóak. A hüpogeum alsó, raktár céljából használt szintje a korszak fejlett mérnöki tudását tárja elénk. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy jelenlegi ismereteink alapján a neolitikum embere nem rendelkezhetett olyan magas szintű tudással, amellyel létrehozhatta volna ezt a földalatti különleges építményt. Azonban néha maguk a tudósok is tévedhetnek.

Hal Saflieni-vel kapcsolatban az eddigi legnagyobb rejtély a megnyúlt koponyák felfedezése. Több szempontból is eltértek a normál emberi koponyáktól. Megnyúlt alakjuk mellett az összes, szám szerint tizenegy megtalált koponyán hiányzott a fossa median, vagyis a középső koponyaüreg. Fúrások nyomait találták rajtuk, kis méretű lyukat.  Sajnos a nedves környezet miatt a csontok többsége szétesett, amint megérintették. Talán földönkívüli lények találtak itt menedékre. A földalatti termekkel kapcsolatos leghíresebb legenda harminc iskolás gyermekről szól, akik egy szép napon látogatást tettek a helyszínen. Az esetet a máltai újságokban is közzétették. Ahogyan már korábban is említésre került, a hüpogeum három szintből áll, amelynek legalsó része vízzel van elárasztva. Rengeteg sírkamra rejtőzhet itt, ezeket pedig lehetetlenség feltárni. Máltán olyan történetekről lehetett hallani egészen az ősidőktől kezdve, hogy a katakombák elárasztott részei valójában átjárók egy másik világba, amely a föld alatt rejlik. Maga a sziget is tele van földalatti alagutak rendszereivel, amelyek sok helyen metszik egymást, majd a tenger alatt folytatódnak Itáliáig. A középkorban épült várakat Máltán a már kiásott építményekre építették, mert az árkok kiváló alapnak bizonyultak. Sok földalatti átjáró, köztük az ősi katakombák is, napjainkban a sziget erődítményeinek és védelmi rendszerének a részeit képezik. Valletta alatt a hajléktalanoknak lakhelyet biztosítottak egy ideig, amíg ki nem telepítették őket onnan. Nem sokkal később az egyik áldozati oltár melletti gödörben emberi csontvázak ezreire bukkantak. Senki nem figyelt rájuk, mert titokban tartották a rendkívüli felfedezést. Azokról a régészekről sem tudni semmit, akik itt végeztek munkálatokat -egyszerűen felszívódtak a semmibe. Miután harminc iskolás és tanáraik elvesztek a labirintusokban, a kormány lezárta az alagutak bejáratait. Lois Jessup, aki saját felelősségére felvállalta a rejtély megoldását, ellátogatott Hal Saflieni-be. Ott meggyőzte az idegenvezetőt, hogy engedélyezze számára a kutatásokat. Lois átkúszott a szűk folyosókon az alsó szint termeiben, amelyeket még nem árasztott el a víz. Látszólag feneketlen gödör állta az útját, amelyen híd ívelt át. Lois ijedtében kiáltozni kezdett, hívta barátait, de senki nem volt  aközelben. Az erős hangokra felfigyeltek a szakadék túlsó oldalán rejtőző lények is. Észrevették a nőt, majd kezeikkel megálljt parancsoltak neki.  Lois mellett egy csúszós, nedves testű szörnyeteg suhant el, amely két lábon járt és szürke színű lehetett. Erős szél támadt a barlangban, amely nyomban kioltotta a kezében lévő gyertyát és sötétségbe borult minden. Szerencsére ekkor érkezett meg az idegenvezető és annak társai, akik kimenekítették a bajba jutott nőt. Lois Jessup később is látogatást tett Hal Saflieni-ben, de az alagút bejáratát ekkor már deszkákkal jó erősen leszögezték. Az eltűnt gyerekek kiáltozásait a föld alatt hetekig hallották Málta különböző helyein. Ezek a tanúk, szám szerint több mint huszan, rejtélyes körülmények között gyorsan meghaltak. Nevüket közzétette az újság, de nem maradt idejük arra, hogy eláruljanak mindent. Annyi bizonyos, hogy a korai ásatások jelentései és a látogatók beszámolói jelentősen eltérnek a későbbi hivatalos feljegyzésektől. Sokan bizonyítékok megváltoztatásával vagy elrejtésével vádolják a hatóságokat.