A pakisztáni Hunza-völgyet a rajta áthaladó folyóról nevezték el, amely a magas Karakorum hegyeiből ered.  A völgy 2500 méteres tengerszint feletti magasságban található. Földrajzilag a Hunza-völgy három részre oszlik: Felső-Hunza vagy Gojal, Közép-Hunza és Alsó-Hunza vagy Shinaki. Innen számos hegycsúcsra nyílik kilátás, köztük az Ultar Sar (7388 méter), a B. Duanasir II, a Ghenta, a Hunza, a Darmyani és a Bublimating. A régió történelmi és vallási helyszíneknek ad otthont, például a Ganish faluban található ősi őrtornyok, a Karimabad tetején álló Baltit vár, amelyet a mirek építettek körülbelül nyolcszáz évvel ezelőtt és az Altit erőd. A hegyek között és a völgyekben tavak húzódnak meg: Attabad, Borith, Shimshal-tavak, Hassanabad. A Batura-gleccser bolygónk egyik leghosszabb gleccsere, a Khunjereb-hágó pedig a legmagasabban fekvő aszfaltozott nemzetközi határátkelőhely. A Hunza-völgy stratégiailag fontos helyen, Pakisztán északi és Kína délnyugati határán fekszik és összeköti a két népes országot. Ezenkívül északon Afganisztánnal és Tádzsikisztánnal is határos. A túraútvonalak közé tartozik az Ondra Gulmit és a Leopárd-út.

A Hunza-völgy lakosai a hosszú életű emberek csoportjai közé tartoznak. Ez napjainkban is így van, mivel az emberek nagy erőfeszítésekkel keresik a módját saját egészségük javítására. A hagyományos hunzai hat törzs a hagyományos és a modern, technológia által vezérelt élet keverékét éli. Számos mítosz kering hosszú életükről és betegségelkerülő képességükről. Senki sem tudja pontosan, mennyi ideig élnek, de a leghitelesebb források szerint ez 120 év. A hunza néppel kapcsolatos tanulmányok a testmozgást az egészség kulcsaként tartják számon. A hunzák élőhelye hegyvidéki és rendkívül nehéz terep. A falvak hihetetlenül elszigeteltek és a sziklákba épültek be. Egyes falvak több mint ezer évesek, meredek utcákkal és hosszú gyalogutakkal a mezőgazdasági földek felé. Az természetesen nem teljesen igaz, hogy elkerülik a betegségeket. Több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak és kevesebb húst, fizikailag aktívak, a többség nem elhízott. Másrészt bizonyos kulturális szokások, mint például a télen fogyasztott sós tea negatív egészségügyi hatásokhoz vezethetnek. Ezzel szemben a testmozgás egészségügyi előnyei jól dokumentáltak, függetlenül a hunza nép élettapasztalatától. Ezek az előnyök a következők: a csontok és izmok egészsége, amelyek segítenek megelőzni a sérüléseket, erős keringési rendszer, a tiszta levegő és a vidám életmód.

A Chipursan-völgyet a lakosok a szentek és sárkányok völgyeként ismerik. Amikor Baba Ghundi Afganisztánból Chipursan-ba érkezett, hogy terjessze az iszlámot, kezdetben senki sem hallgatott rá. Csupán egy idős asszony szánta meg őt és adott neki tejet. A vallási vezető rendkívül dühös volt azokra, akik nem ajánlottak fel neki segítséget, ezért arra kérte az asszonyt, hogy szedje össze holmiját és a lehető leggyorsabban meneküljön el a városból. Miután a nő eltűnt, özönvízszerű esőzések árasztották el az egész települést és miután visszavonult a víz, kialakult a mai Hunza-völgy. Minden eltűnt, kivéve az idős asszony otthonát. Ezt a helyet Kampir Dayor-ként, vagyis az öregasszonyok falujaként ismerik. Baba Ghundi kapcsán ismeretes egy másik népszerű legenda is. Eszerint valamikor a mai Ziarat közelében létezett egy tó, amelyben kilencfejű sárkány élt. Gyakran tört be a faluba és ejtett el zsákmányul embereket. A falu lakói félelemben éltek, ezért teljesítették a sárkány minden kívánságát és maguk vitték az embereket a barlangjába. Azon a napon, amikor Baba Ghundi a tó mellett haladt el, megrémült fiút vett észre a sziklák között megbújva. Megkérdezte tőle, hogy miért fél annyira, mire a fiú mesélt neki a sárkányról. Baba Ghundi meghallgatta figyelmesen, aztán arra kérte a fiút, hogy intsen neki, amikor a sárkány felbukkan. Kardjával darabokra szabdalta és innentől kezdve Sárkányölő néven tisztelték. Később az emberek nem tartották be az előírásait, bűnöket követtek el, ezért a városnak el kellett pusztulnia. A sárkány csontjai állítólag ma is láthatók az egykori tó helyén a Ziarat felé vezető úton.

A Hunza-völgy sámánjait  burusaski nyelven bitan-nak nevezik. Képesek kommunikálni a szellemekkel és a tündérekkel, gyakran kérnek tőlük segítséget, védelmet és jövővel kapcsolatos útmutatásokat. Ezek a gyógyítók különleges rituálékon vesznek részt, beleértve a kecskevér fogyasztását, a borókafüst belélegzését és a transzállapotba lépést, hogy kapcsolatba lépjenek a szellemvilággal.  Az itteni sámán hagyományok tágabb értelemben az eurázsiai sámán gyakorlatokhoz kapcsolódnak. A bitan kultúrában a pariting nevű szellemek a cseresznye- és sárgabarackvirágzás idején szállnak le a földre. A paritingok az újszülöttek közül az orruk és a szájuk alapján választják ki a Daial-t. Gyermekkorban még nem egyértelmű, hogy ki számít ennek és válhat később bitan-ná. Serdülőkorukban jellegzetes tulajdonságokat mutatnak, eksztázisba tudnak merülni és hetekig ájult állapotban maradnak. Kecskevért isznak, hogy transz állapotba kerülhessenek. Ebben a transzban a pari nevű tündérek vezetik őket Parisztánba, a tündérek otthonába. Ezért a sámán mindig anyáknak nevezi a tündéreket, mivel azoknak egyetlen beszélt nyelve a sína, a köztük fennálló kommunikáció is kizárólag ilyen nyelven történik. Mivel úgy tartják, hogy a tündérek rendelkeznek a jövőbe látás képességével, a sámán valódi ereje abban rejlik, hogy a tündérek által adott jóslatokat közvetíti a hétköznapi emberek felé.

Baltisztán lakosságának körében Pakisztán északi hegyeiben a boszorkányok jelenléte nagyon is kortárs fogalom.  Azzal vádolják őket, hogy képesek megérezni a közeljövőben meghalni készülő emberek szagát és a sötétben megtámadják prédájukat. Csoportokban gyűlnek össze a Karakorum magas hegyeiben, ahol hímnemű segítőjük, a fanis feldarabolja és szétosztja köztük az emberi húst. Sok esetben a görbe vagy nagy fogú, összességében kellemetlen megjelenésű nőket tartják boszorkánynak, akiknek lányai szintén azzá válnak. Bizonyos esetekben a boszorkány hányingert kap (például mikor valaki meghal mellette) és kihányja a beleit. Ha egy nő éjszaka kóborol, valószínűleg boszorkánynak hiszik, mert nem fél a sötétben, mint a többiek. A mítoszokban is előfordulnak, például abban a történetben, amikor a kasmíri király lánya forró olajat önt a rá támadó boszorkány arcára. Statisztikailag nézve a Karakorum-hegység völgyeiben a boszorkánynak nevezett egyének aránya az átlagnépességhez képest nagyon magas, amelynek oka részben a családon belüli erőszak eltussolása lehet.