A Merkúr titkai
A Naphoz legközelebbi bolygó az egyik legkevésbé ismert is egyben. Mivel a Merkúr volt a leggyorsabb bolygó, amely a Nap körül keringett, nevét a római hírvivő istenről kapta. A görögöknél Hermész néven ismert istennek szárnyas kalapja és szandálja volt, így tudott repülni is. A Merkúrt kutató tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a fémekből álló mag a bolygó tömegének kétharmadát teszi ki. Ez az adat több mint kétszerese a Föld, a Vénusz vagy a Mars magjának tömegarányához képest. A mag lassan hűl le, egyre kisebb és kisebb lesz, így maga a bolygó is folyamatosan zsugorodik. A hosszúkás és magas sziklák annak jelei lehetnek, hogy a felszín erodálódik. Folyamatosan bombázzák az űrből érkező kisebb-nagyobb égitestek, amelyek krátereket hagynak maguk után. Ezek azonban sok tekintetben eltérnek a Hold krátereihez képest, például sekélyebbeknek tűnnek.
Eddig megmagyarázatlan módon a Merkúrnak is van magnetoszférája. A méréseket akkor végezték, amikor a Messenger nevű űrszonda átrepült a Merkúr magnetoszféráján. Az adatok azt mutatják, hogy a Merkúr mágneses mezejének két pólusa van, akárcsak a Föld esetében, de nagy sűrűségű töltött részecskeplazmát is tartalmaz, amely a Napból érkezik. A Messenger űrszonda további hasznos tényekre is fényt derített, például megmérte a Merkúr felszínéről különböző színekben visszaverődő fényt. Ennek segítségével a tudósok könnyebben választ kaphattak a felszín összetételére és arra, hogy létezhet-e jég ezen a bolygón. A legújabb adatok ki is mutatták, hogy vízjég lehet a Merkúr sarkain lévő kráterek fenekén. Bár a Naphoz legközelebb eső bolygó, és felszínének nagy részén rendkívül magas hőmérséklet lehet, egyes kráterek állandó árnyékban fekszenek. Továbbá a Merkúr tengelyének szinte alig van dőlése, ezért pólusai nagyon kevés közvetlen napfényt kapnak. Felszínén a napfény intenzitása és hőmérséklete igen változó, az egyenlítői régiókban éjszaka –170 °C is lehet, nappal pedig 420 °C. A gyenge mágneses tér elég erős ahhoz, hogy elterelje a napszelet.
A Pók egy furcsa felszíni forma a Merkúr felszínén, a Caloris-medencében. Talán becsapódási kráter, amelyet repedések vesznek körül, de semmihez nem hasonlítható a Naprendszeren belül. A tudósok továbbra is tanácstalanok, nem tudják hogyan alakulhatott ki ilyen képződmény. A Messenger űrszonda teljes egészében feltérképezte a Caloris medencét, korábban a Mariner-10 csupán a feléig jutott el 1975-ben. Mint kiderült, a tudósok alábecsülték a képződmény méretét, ami a korábbi feltevésekkel szemben több mint 200 kilométerrel szélesebb, összesen 1550 kilométer. Ami azonban ennél jóval fontosabb, hogy sikerült meghatározni a korát is a kialakulása óta belecsapódott kisebb kráterek alapján. A Pók nevű kráter ezek szerint négy milliárd évvel ezelőtt keletkezett, a Nagy Bombázás időszakában.
A Messenger szonda más felvételeinek segítségével a kutatók megvizsgálták a Merkúr északi pólusának geológiáját. Ezen adatok felhasználásával bizonyítékokat fedeztek fel arra vonatkozóan, hogy valaha sós gleccserek létezhettek a bolygó Raditladi és Eminescu krátereiben. A Merkúr gleccserei ahelyett, hogy jégből állnának, só képezi anyagukat, így csapdába ejtik az illékony vegyületeket, például a vizet, a nitrogént és a szén-dioxidot. Az Arany Középút zóna, amely a Föld Naptól való megfelelő távolságát jelzi az élet kialakulása szempontjából, talán a Merkúron is jelen lehet. A tudósok azt feltételezik, hogy a bolygó felszíne alatt is lehet egy hasonló zóna.
A Merkúr legkorábbi ismert megfigyeléseit a MUL.APIN táblák örökítik meg, amelyek egy asszír csillagász feljegyzéseit mutatják az i. e. XIV. század környékén. A Merkúr jelölésére használt ékírásos név UDU. IDIM.GU, vagyis az ugró bolygó. A babiloniak mitológiájukban az istenek hírnöke után nevezték el a bolygót Nabu-nak. Az ókori Kínában Óracsillag néven ismerték, itt a metafizika ötfázisú rendszerében az északi irányhoz és a vízhez kapcsolták. Az indiai mitológiában a Budha nevet használták a Merkúrra. A maják bagolyként ábrázolták, mint hírvivőt az alvilágba.
