A Herkules–Corona Borealis (Északi Korona) Nagy Fal vagy egyszerűen Nagy Fal a legnagyobb ismert szerkezet a megfigyelhető világegyetemben, mérete körülbelül tíz milliárd fényév (ehhez képest a világűr átmérője körülbelül 93 milliárd fényév).A Nagy Fal galaxisok milliárdjait, csillagok kvintillióit (22 nulla) és még több bolygót foglal magában. Ha ennyi bolygó van, akkor még elképzelni is nehéz, hány lehet alkalmas az élet feltételeihez. Az ehhez hasonló rejtélyek miatt pásztázzák a csillagászok az eget, hogy bepillanthassanak a múltba, mivel nemcsak világegyetemünk korai időszakára deríthetnek fényt, hanem galaxisunkról, Naprendszerünkről és végső soron magunkról is képet alkothatunk. A Herkules Nagy Fal hossza minden elméleti maximumot meghalad, ezért sok csillagász sokáig úgy gondolta, hogy nem is létezik. Miközben világunk legnagyobb, legtávolabbi vagy legrégebbi dolgait fedezzük fel, előbb-utóbb nagy valószínűséggel valami még nagyobbat, távolabbit vagy régebbit találunk.  A Föld nagy számunkra, kerülete az Egyenlítőnél körülbelül negyvenezer kilométer. De a dolgok kozmikus rendszere alapján a Föld atominak minősül. Még a saját Naprendszerünkben is könnyen eltörpül bolygónk a Jupiterhez (amelyben több mint 1300 Föld fér el) és a Naphoz ( több mint egymillió Föld mérete) képest. A Herkules-Északi Korona Nagy Fal akkora, hogy nem is szabadna léteznie, tekintve az univerzum korát. A csillagászok nem tudják megmagyarázni azt, hogy valami, amely csak néhány milliárd évvel az ősrobbanás után alakult ki, ekkora méretűre nőhetett volna.  Világunk legnagyobb szerkezete azonban  megtöri az eddig helyesnek vélt  kozmológiai szabályokat, ezért át kell gondolnunk az anyag eloszlásának homogenitását a világegyetemben.

A gamma-kitörés az egyik legenergikusabb csillagászati ​​esemény. Magában foglalja azt a katasztrofális robbanást, amely akkor keletkezik, amikor egy távoli, nagy méretű csillag elpusztul, ekkor pedig hihetetlenül fényes gamma-sugarakat bocsát ki. A gammasugár-kitörések viszonylag ritka csillagászati ​​események, körülbelül néhány millió évente egyszer fordulnak elő olyan galaxisokban, mint a Tejútrendszer. Az elméletek szerint ezek a kitörések nagy tömegű, erősen világító csillagok robbanásveszélyes halálából származnak, amelyek jellemzően sűrűbb anyagterületeken keletkeznek. Horváth István, Jon Hakkila és Bagoly Zsolt csillagászok 1997 és 2012 között elemezték a megfigyelési adatokat, majd a teljes égboltot kilenc régióra osztották, amelyek mindegyike 31 gamma-kitörést tartalmazott. Ezekből 14 a 45°-os szélességben koncentrálódott, ami a teljes égbolt egynyolcadának felel meg. A Kolmogorov-Smirnov teszt eredményei azt mutatták, hogy a gamma-kitörések jelentős koncentrációja ebben a régióban nem tudható be kizárólag az adatkiválasztás okozta torzításnak. Ha számos gammasugár-kitörés történik ebben a régióban, akkor több ezer vagy akár millió galaxisnak kell támogatnia az ilyen eseményeket. Így a végső következtetés egy olyan szerkezet jelenlétét sugallja ebben a régióban, amely hatszor hosszabb, mint a Sloan-féle Nagy Fal, és körülbelül tíz milliárd fényévnyire található a Földtől.

Jelenleg a homogenitási skálaprobléma vezető elméleti magyarázata a Nagy Vég, amelynek általánosan elfogadott mérete körülbelül 2,5-3 milliárd fényév. A 2013-ban felfedezett Herkules–Északi Korona Nagy Fal több mint nyolcszorosával haladja meg a homogenitási skála felső határát, ami a megfigyelhető univerzum 11%-ának felel meg. A kozmológia elvei szerint ennek a szerkezetnek heterogenitást kellene mutatnia a világegyetem többi részéhez képest, még a Nagy Vég léptékében is. Ez a felfedezés a kozmológiai alapelvek további megkérdőjelezéséhez vezetett, ami arra utal, hogy a világűrt leíró matematikai modellek túlságosan leegyszerűsítettek ahhoz, hogy pontosan tükrözzék annak feltételeit. A csillagászok további gamma-kitörések megfigyelésére is készülnek a régióban, hogy további információkat szerezzenek. A mennyiségek véletlenszerű változásai, például a különböző régiók közötti anyagsűrűség-különbségek nem fontosak.

Az Európai Űrügynökség Theseus űrteleszkópja, amely a tervek szerint 2032-ben indul, megpróbálja megmagyarázni egy ekkora szerkezet természetét. A készülék gamma-kitöréseket, röntgensugárzást, csillagkeletkezést és a reionizációt fogja vizsgálni, ami jelentősen bővítheti ismereteinket. Érdemes megjegyezni, hogy a Herkules Nagy Fala nem az egyetlen szupermasszív szerkezet a világűrben. Már tudunk a Kvazárok Csoportjának létezéséről, a Quipu-ról  és  Sloan Nagy Faláról is. Kérdés, hogy mi lehet ezeken túl.