A Betelgeuze az éjszakai égbolt egyik legfényesebb és legnagyobb csillaga az Orion csillagképben. Vörös szuperóriás, vagyis olyan csillagtípus, amely kimerítette magjának hidrogén üzemanyagát, majd eredeti méretének több százszorosára tágult. Ha a Nap helyébe lépne a Naprendszerünkben, akkor elnyelné a Marsot és az azon belül elhelyezkedő bolygókat a Nappal együtt. Hétszázszor nagyobb, mint a csillagunk, de még így is vannak ennél is nagyobb ismert óriások. A Betelgeuze lett az első extraszoláris csillag, amelynek fotoszféra szögátmérőjét 1920-ban megmérték. Jellegzetes narancsvörös színe és az Orionon belüli elhelyezkedése miatt szabad szemmel könnyen látható. Ez egyike annak a három csillagnak, amelyek a Téli Háromszöget alkotják és a Téli Hatszög középpontja. Minden év január elején, közvetlenül napnyugta után látható keleten felkelni. Szeptember közepe és március közepe között (a legjobb december közepén) gyakorlatilag a Föld minden lakott régiójában látható. A köztes időszakban szabad szemmel nem látható. Mivel az M spektrális osztályba sorolták, viszonylag alacsony a fotoszféra hőmérséklete.

A csillag vörös színét már az ókorban is megfigyelték. Ptolemaiosz hypókirrhos-nak, narancssárgának nevezte. A XIX. században, amikor még nem alkották meg  ama használt csillagosztályozási rendszert, Angelo Secchi a III. osztályú )narancssárga-vörös) csillagok prototípusaként említette. Ezzel szemben három évszázaddal Ptolemaiosz előtt a kínai csillagászok sárgának figyelték meg a Betelgeuz-t. Ez arra utalhat, hogy a csillag ebben az időben sárga szuperóriás fázisban volt, ami hihető lehetőség, tekintettel a jelenlegi kutatásokra. A napjainkban történő modernebb számítások segítségével a kutatók észrevettek egy nagy gázcsóvát, amely legalább hatszorosa a csillag sugarának, ebből pedig az következik, hogy a Betelgeuze nem egyenletesen szórja az anyagot minden irányban.  A csillagkorongon különböző hullámhosszakon észleltek aszimmetriákat. Az ilyen aszimmetrikus tömegveszteséget két mechanizmus okozhatta: a nagyméretű konvekciós cellák vagy a poláris tömegveszteség, valószínűleg a forgás miatt.  Az ESO AMBER űrteleszkóppal a szuperóriás kiterjedt légkörében lévő gáz erőteljes fel-le mozgását figyelték meg. Olyan nagyméretű buborékok keletkeznek, amelyek akkora méretűek, mint maga a szuperóriás.

A Betelgeuze nem várt módon 2019 végén és 2020-ban a szokásosnál jóval halványabb lett – majdnem 60%-kal halványabb a normál fényességénél. Ez az esemény, amelyet nagy halványulásként ismerünk, találgatásokat váltott ki, miszerint a csillag szupernóvaként fog felrobbanni. De aztán a Betelgeuze ismét felfénylett, és 2021-ben néhány napig még fényesebb volt, mint valaha. Mi történhet ezzel a csillaggal valójában? A Betelgeuze nagymértékű elhalványulását több tényező kombinációja okozta. A természetes pulzációs ciklusa miatt a minimális fényességén volt. Másodszor, a csillag által kilövellt nagy por- és gázfelhő eltakarta felszínének egy részét a szemünk elől. Ez azért lehetett, mert a porfelhő eloszlott, vagy eltávolodott a látóterünktől. Harmadszor, a csillag mágneses mezejének változása befolyásolhatta a fényességét. Ezek az események azonban nem feltétlenül jelentik azt, hogy a Betelgeuze hamarosan felrobban. A vörös szuperóriások több millió évig is élhetnek, mielőtt látványos szupernóva-robbanásban elpusztulnak. Kétségtelen, hogy életciklusának végéhez közeledik, és a csillagászok becslése szerint a következő százezer éven belül bármikor felrobbanhat. Ez lenyűgöző látvány lenne a Földről nézve és nappal is láthatóvá válna. Közvetlenül nem ártana nekünk, mivel túl messze vagyunk ahhoz, hogy a sugárzás vagy a lökéshullám kárt tehessen a bolygónkon. Az Orion megjelenését azonban örökre megváltoztatná.

A vörös csillag, akárcsak a Mars bolygó, amely a római hadistenről kapta a nevét, évezredek óta szorosan kapcsolódik a hódítás archetípusához, tágabb értelemben a halál és az újjászületés motívumához. Az Orion csillagkép a görög mitológiai alakot, Pelopszot jelképezhette, aki elefántcsontból készült mesterséges vállat készíttetett. A Betelgeuze szanszkrit neve arda (nedves), amely a hindu asztrológiában az Ardra holdpalotára utal és a viharisten, Rudra uralkodott felette. A macedón néphitben a csillagképek mezőgazdasági termékeket és állatokat jelképeztek, tükrözve életmódjukat. Számukra Betelgeuze Orach-ot (a szántóvető) jelentette, Orion többi része mellett, amely ekét ábrázolt ökrökkel. A csillag felkelése nyár végén és ősszel hajnali három óra körül azt jelentette, hogy a falusi férfiaknak ki kell menniük a földekre és szántani. Az eszkimóknál a Betelgeuze és a Bellatrix megjelenése magasan a déli égbolton naplemente után a tavasz kezdetét és a hosszabbodó nappalokat jelezte február végén és március elején. A két csillagot Akuttujuuk néven ismerték, ami a köztük lévő távolságra utalt, főként a Baffin- és a Melville-sziget lakosai körében.  Az Orion és a Skorpió csillagkép ellentétes helyzetét , a hozzájuk tartozó élénkvörös változócsillagokkal, a Betelgeuze-al és az Antares-szel együtt az ókori kultúrák írástudói világszerte feljegyezték. Az Orion lenyugvása és a Skorpió felkelése Orion-nak a skorpió általi halálát testesítette meg.  A szumátrai  batak nép tagjai az újévet az Orion-öv horizont alá süllyedése utáni első újholddal ünnepelték , ekkor a Betelgeuze kakasfarkhoz hasonló maradt. A skorpiónapok olyan éjszakákat jelöltek, amikor mindkét csillagkép láthatóvá vált. Az ausztrál őslakosok szóbeli hagyományaikba beépítették a Nyeeruna (Orion) részeként, amely csillagkép tűzvarázslattal telik meg, majd eltűnik és  visszatér. Ezt úgy értelmezik, hogy a korai őslakos megfigyelők tisztában voltak a Betelgeuze fényességének változásaival.  Az észak-ausztráliai wardaman-ok Ya-jungin (Bagolyszemek villogása) néven ismerték a csillagot, amelynek változó fénye a vörös kenguru vezér, Rigel által vezetett szertartások időszakos megfigyelését jelentette. A dél-afrikai mitológiában Betelgeuze-t oroszlánként fogták fel, a csillagképben szereplő többi csillagot pedig zebraként. A brazil taulipang törzs legendáiban Zilikawai az Orion neve, akinek a felesége levágta a lábát és ezzel meg is magyarázták a változó fényességet. Ehhez hasonló a lakota indiánok történeteiben szereplő levágott karú törzsfőnök, aki csillaggá változott. Kínában a Betelgeuze neve Shenxiusi, a Három Csillag nevű csillagkép negyedik tagja. Nem elírásról van szó, mivel a kínai csillagkép az Orion-öv három csillagára utalt eredetileg. Ezt a csillagképet végül tíz csillagra bővítették, de a korábbi név megmaradt. Japán legendákban a Taira törzs a Betelgeze-t (Heike-boshi) és annak vörös színét választotta szimbólumként, szemben a Gendzsi törzzsel, akik a Rigelt és annak fehér színét akarták. A két család legendás háborút vívott a japán történelemben. Tahiti mítoszaiban a vörös csillag az égboltot tartó oszlopok egyike volt, amelyet Ana-varu néven ismertek. A közép-amerikai lacandon nép regéiben chak tulix-nak (vörös pillangó), a szibériai hakaszoknál pedig Khan toss ugy, egy híres harcos, aki  nyilával átszúrta az égi kakast,  ami véleményük szerint megmagyarázza a csillag eltérő megjelenését.