Sudd-mocsár
A Sudd arabul sorompót jelent, a mocsár pedig nem véletlenül kapta ezt a megnevézst. A jelenleg Dél-Szudánhoz tartozó mocsár akadályt jelentett a Nílus felfedezőinek, a rabszolga-kereskedőknek és a megszállóknak egyaránt. A Sudd Afrika legnagyobb vizes élőhelye, amelyet a Föld leghosszabb folyója, a Nílus alakított ki. Kiterjedése nagyban függ az adott évszaktól és a csapadéktartalomtól. A nedves évszakban a vizes élőhely mérete 90 000 km²-re is megnőhet, ami egyben azt is jelenti, hogy a bolygó legnagyobb kiterjedésű mocsarává válik, de a szárazabb évszakban területe felére csökken. A Sudd szabályozza a Fehér-Nílus (vagy Bahr el Jebel) áramlását az ugandai Viktória-tóból, valamint a környező területekről lefolyó csapadékot. A Fehér-Nílus az ország fővárosától, Juba-tól észak felé haladva egy sekély mélyedésen keresztül szétszakadozik, majd csatornák, lagúnák és elárasztott területek hálózatát hozza létre. A terület rengeteg állatnak nyújt menedéket, beleértve a különféle veszélyeztetett emlősfajokat, a messziről érkező vándormadarakat, a vándorló antilopokat és a rengeteg halfélét is. A legismertebb fajok közé tartoznak a Dél-Szudánban is honos afrikai elefántok, a nagyszarvú mocsáriantilop, a tiang, a fehérfülű vagy ugandai kob, a kafferbivaly, a papucscsőrű gólya, a nagy fehér pelikán, a fekete daru, a fehér gólya és a fekete csér. A krokodilok és vízilovak által lakott árterekben a vízi fű, a nád és a vízi jácint sűrű bozótosokat alkot a mocsár sekélyebb vizeiben. Az akár 30 kilométer átmérőjű, lebegő növényszigetek nagyban megnehezítik a navigációt.
A mocsár sűrű növényzete és az iszapos talaj áthatolhatatlan akadálynak bizonyult a Nílus menti hajózásban. Az ókori egyiptomiaknak nem sikerült áthatolniuk a Sudd-on, így nem ismerhették az ettől délre eső területeket sem. 61-ben a Nero római császár által küldött katonák szintén nem tudtak átjutni ezen a mocsáron. Ugyanezen okok miatt a későbbi időkben különösen nehéz feladatnak bizonyult a Nílus forrásának megtalálása. A Bahr Jabal (Hegyek tengere) nevű déli folyóág mentén Mongalla-ig a folyómeder fokozatosan ártérré szélesedik. A régióban élő mintegy egymillió ember kultúrája és társadalma így szorosan összefügg a nehéz természeti adottságokkal. Az itt őshonos népek közé tartoznak a nuerek, a dinkák, a shillukok és az anyuakok. A halászat és állattartás mellett a mocsár szigetein szezonális településeket hoztak létre, amelyeket a szárazabb évszakban népesítenek be. Napjainkban a vadon élő állatok túlzott irtása és az élőhelyek felaprózódása, az orvvadászat, a szűkös természeti erőforrásokért folytatott verseny, valamint az olajipar ökológiailag érzékeny területekre való kiterjesztése jelenti a legnagyobb fenyegetést. Az 1978-ban elindult Jonglei-csatorna projekt jelentős veszélyt jelentett a Sudd-mocsár társadalmi, ökológiai és hidrológiai működésére nézve, de építése végül félbemaradt. A felmérések szerint körülbelül százezren menekültek a Sudd mocsaraiba az ország függetlensége után bekövetkező harcok csúcspontján, 2011 óta. Azóta a helyzet tovább romlott: kolera sújtotta a mocsári szigeteken élőket az állandó éhínség mellett. A béke azonban furcsa módon jobban fenyegetheti a mocsár lakóit, mint a háború, mert nemrég kiderült, hogy a buja vizes élőhely alatti talaj olajban gazdag. A harcok távol tartották az olajtársaságokat, de a béke nagy valószínűséggel azt eredményezné, hogy akár le is csapolhatják az egész mocsarat. Dél-Szudán a bolygó egyik leginkább olajfüggő országa, ezért a természetvédők attól tartanak, hogy a kormány intézkedéseket tenne a közeljövőben az olaj kitermelésére. Egy nemzetközi civil szervezet a közelmúltban megállapította , hogy a közelben élő lakosság ólomexpozíciója négyszer magasabb az átlagosnál. A laborminták azt mutatták ki, hogy a helyi közösségek által használt vizet olajkutatási vállalkozásokból származó vegyi anyagok szennyezték. A népirtásoktól menekülve egyre többen kényszerülnek lakatlan területekre a mocsár belsejében. Az itt folytatott életmód ugyan viszonylag biztonságos ebből a szempontból, viszont igazi kihívást jelent az emberek számára. A közlekedés kenukkal is nehézkes bizonyos részeken, másrészt állandó fenyegetést jelentenek a krokodilok és a mérges kígyók.
A lau egy nagy húsevő, csápokkal rendelkező lény, amelyről azt mondják, hogy a dél-szudáni No-tó körüli sűrű mocsarakban rejtőzik, a Sudd-on belül. Gyakran hozzák kapcsolatba a Viktória-tóban élő lukvata-val, mert a Fehér-Nílus összeköti a két tavat. A szörnyek állítólag számos közös tulajdonsággal rendelkezik, beleértve az emberi hús fogyasztását is. Kiáltásaik az elefántok mennydörgésére emlékeztet. Az 1800-as évek végén állítólag egy lau-t láttak Wau közelében, de a lény első nemzetközi elismerést kiváltó esete 1914-ben történt, amikor állítólag shilluk őslakosok egy csoportja megölte ennek a lénynek az egyik példányát Addar mocsaraiban, hogy csontjait felhasználhassák védő amulettek készítésére. Néhány évvel később tizenkét méteres lau-t láttak Bahr el Zeraf-ban, ahol a Fehér-Nílus egyik ága képződik a mocsáron belül. A szörny fejét a shilluk-ok fából készítik el, amelyet különböző rituálékban használnak.
