Az Alvilág kapuja
A türkmenisztáni Kara-kum-sivatag közepén található Darvaza (türkmén nyelvben kapu) gázkráter már több mint ötven éve ég. Egyesek a pokol kapujának nevezik. Története 1971-ben kezdődött, amikor szovjet kutatók a fúrások eredményei alapján földalatti gázlelőhelyeket fedeztek fel Darvaza türkmén falu közelében. Egy másik kút fúrása közben a munkások nagy földalatti barlangra (sziklában lévő üregre) bukkantak, aminek következtében a fúrótorony alatti talaj beomlott és az építmény is ledőlt minden felszereléssel és szállítóeszközzel együtt. Ennek eredményeként egy hetven méter átmérőjű és körülbelül harminc méter mélységű szakadék keletkezett, melynek aljából gáz tört a felszínre. Eleinte mindenki azt hitte, hogy a tűz magától kialszik, de nem így történt. Kiderült, hogy sokkal több gázlelőhely van a mélyben, mint azt a szakértők feltételezték volna. A helyi lakosok körében azonban az a vélemény járja, hogy a kráter magától alakult ki az 1960-as években. A falu lakóit biztonsági okokból elköltöztették. Biztonságukért a geológiai expedíció tagjai annyira aggódtak, hogy végül elköltöztettek mindenkit a krátertől.
2013-ban a híres kanadai utazó és felfedező, George Koronis a világon elsőként ereszkedett le a gázkráter fenekére. Másfél évbe telt az expedíció előkészítése, mert engedélyt kellett szerezni, előkészíteni a szükséges felszereléseket és össze is kellett állítani a csapatot. A kráterhez közeli folyó által kivájt szurdokban gyakoroltak. Végül hőálló ruhában, légzőkészülékkel és speciális hegymászó felszereléssel Koronis leereszkedett a gázkráter aljára, ahol sikerült olyan baktériumokat találnia, amelyek ott élnek és magas hőmérsékleten szaporodnak. 2022 elején a türkmén elnök, Berdimuhamedov utasította az ország kormányát, hogy találjon megoldást az égő gázkráter eloltására. Mindezt azzal magyarázta, hogy a Pokol Kapujában felszínre kerülő nagy mennyiségű gáz az emberi egészségre és a természetre is veszélyes. Ugyanakkor az égési folyamat során nagy mennyiségű földgázt pazarolnak el, ami jelentős haszonnal járhat. Valójában el lehetne oltani az örökké égő tüzet, de ez nem oldaná meg a problémát. A mélyből kiáramló gáz továbbra is felhalmozódna, és bármilyen gyújtóforrás következtében, legyen az szikra vagy cigarettacsikk, újra fellobbanna. Ez olyan, mintha egy égőt próbálnánk lekapcsolni a konyhában. Lebetonozása még kockázatosabb, mert az állandó gázfelhalmozódás miatt robbanás történhet. Így a Darvaza-kráter évszázadokig, sőt évezredekig éghet.
Az örök tüzet a Kirkuk melletti Baba Gurgur iraki olajmezőben Hérodotosz és Plutarkhosz is leírta. Nem messze Türkmenisztántól szintén léteznek folyamatosan égő felszíni formák. Ilyen például Azerbajdzsánban a Yanardag-hegy, amely az ősidők óta ég, még Marco Polo is említést tett róla. Ugyanilyen a Törökországban található égő hegy, a Kiméra. Az égő krátertől nem messze további két hasonló eredetű mélyedés található. Ezek a kráterek nem égnek és a gáz nyomása is sokkal gyengébb. Az egyik aljában világosszürke színű, bugyogó folyékony iszap, a másikban türkiz színű folyadék kerül a felszínre.
A türk mitológiában előforduló Yelbegen-t a sárkányoktól elkülönülő lénynek tekintik, amely elhagyatott helyeken él. Gyakran több fejjel rendelkezik és tüzet lélegzik. Akik nem hisznek a Darvaza gázkráter mesterséges keletkezésében, azt mondják, hogy ez a magyarázat csupán a tények valódi elferdítése és manipulálása. A Yelbegen rendkívül intelligens, bölcs és nagy tudású, jártas a mágiában is és nagyon gazdag. Néha nőkkel közösül, akik megszülik neki az utódait. Ezért sok történelmi és mitikus hősről olyan legendák terjedtek el, hogy egy sárkány foganta őket. A Yelbegen tüzet fúj saját testéből a sárkányokhoz hasonlóan. Darvaza falu lakóinak többsége abban hisz, hogy ez a teremtmény felelős a kráter kialakulásáért, amely egykor föld alatti lakhelyét jelentette. Miután előbújt, hogy más otthont keressen magának, a föld lángba borult azon a helyen. Ez valójában az örökké égő tűz, amely rengeteg török és perzsa mondában előfordul.