Az emberi civilizáció és a technológia fejlődésével párhuzamosan a körülöttünk lévő világ bizonyos értelemben egyre kisebb és kisebb lesz.  Bolygónkon már egyre kevesebb olyan hely van, ahol ne járt volna már ember vagy nem készültek volna róla felvételek. Ez alól kivételek a mélytengerek és a  sarkvidékek legeldugottabb részei. Bolygónk határán túl azonban egyelőre még korántsem tartunk ott, hogy a világegyetemet és azok törvényeit meg tudjuk érteni vagy megismerni. De még mindig vannak olyan helyek a Földön, amelyek többnyire érintetlenek. Az egyik ilyen hely a Himalája-hegység  távoli részén található. A legmagasabb ember által meg nem mászott hegy a Gangkhar Puensum Bhutánban. Dzongkha nyelven nevének jelentése a három istentestvér fehér csúcsa.  Habár a 7570 méter magas hegyet napjainkban tilos megmászni, 1983 után és 2004 előtt többen is próbálkoztak sikertelenül. 

Ez a hegy számos kihívás elé állította azokat, akik meg akarták mászni. Először 1922-ben tüntették fel a pontos magasságát, ami a mai napig viták tárgyát képezi. Minden térképen más-más adat szerepelt, sőt egészen más helyeken tüntették fel a Himaláján belül. A mai napig nincs egyetértés abban, hogy a hegycsúcs Bhután egész területén belül található, vagy pedig északi része érinti Tibetet is. A hegymászást tiltó rendeletet azért vezették be Bhutánban, mert az ország igyekezett megőrizni az általuk tiltott hegyeknek nevezett északi részek érintetlen állapotát és szellemi jelentőségét. A buddhista hagyományokban és a mítoszokban ugyanis a magas hegyek szellemek lakhelyei, ahová nem tanácsos belépni. Amikor Bhután 1983 után megnyitotta kapuit a hegymászók előtt, nagyon sokan szerették volna megmászni az ország legmagasabb hegyét, ahol még senki sem járt.  Bármennyien is próbálkoztak, nem jártak sikerrel. A hegy olyan szélsőséges időjárási viszonyokat teremtett, amelyekkel nem lehetett megbirkózni. A völgyekben élő falvak lakói szerint a szellemek tartották vissza a hegymászókat. Bhután kormánya végül engedett a nép követeléseinek, és 1994-ben ismét betiltották a hatezer méternél magasabb hegyek megmászását. Azonban 1998-ban egy jól finanszírozott japán expedíció kísérletet tett a hegy meghódítására, mert azzal érveltek, hogy  a Gangkhar Puensum határpont Bhután és Kína között. Miután engedélyt kaptak a Kínai Hegymászó Szövetségtől, Bhután kormánya tiltakozását fejezte ki, így végül Kína visszavonta az engedélyt. A japánok a Gangkhar Puensum mellékcsúcsát, a  7535 méter magas Liankang Kangri-t hódították meg elsőként, amely a tibeti oldalon terül el. Elmondásuk szerint  akkor sem tudtak volna feljutni a főcsúcsra, ha az lehetséges lett volna.  A látási viszonyok ugyanis annyira megromlottak, hogy lehetetlen volt tovább folytatni a mászást. 

A Föld legboldogabb nemzete címmel Bhután a sárkány országaként is ismert a völgyeken és hegyeken végigsöprő heves zivatarok miatt. A villámok fényét egy sárkány vagy druk tüzének tartották. A druk Bhután nemzeti szimbóluma, ez látható a zászlón is, amint kincseket tart a kezében. A legendák szerint amikor Tsangpa Gyare elkezdte felépíteni a Ralung kolostort, heves vihar támadt. A druk állítólag megüzente neki, hogy a kolostort róla nevezze el Druk-Ralungnak. Egy másik híres szerzetes, Kunga Legpai nagyon művelt ember hírében állott. Értett a költészethez, a népi jósláshoz és a tudományokhoz is. Legfőképpen azonban a termékenységi kultuszokat részesítette előnyben, ezért nem véletlenül kapta az ötezer nő szentje jelzőt később. Gyakran járt meztelenül, egyszer pedig felajánlotta heréit az egyik vallási vezetőnek. Aki tanácsot kért tőle, annak fizetségül egy nőt és egy üveg bort kellett vinnie neki. Kunga Legpai gyakran feküdt le barátainak és jótevőinek a feleségeivel. A szent péniszét azóta a lángoló bölcsesség villámaként ismerik, mert a mítoszok szerint ezzel győzte le a gonosz erőket és védőszellemekké változtatta őket, valamint leigázta a népet terrorizáló Dochu La-hágó démonát. A Chimi Lhakhang templomot az ő tiszteletére építették, ahol péniszének fából készült képmását őrzik. 

A bolygó többi rezervátumával és nemzeti parkjával ellentétben, ahol a védett területek a környezet és az előlények megóvása érdekében létesültek, Bhutánban ugyanezek  a létesítmények számunkra meglepő módon a mitológiai lények megóvását tűzték ki célul. Elsősorban a migoi-t, a jetivel rokon emberformájú lényt akarják megóvni a káros beavatkozásoktól. A migoi nagy erejű mágikus tulajdonságokkal rendelkező legendás alak, amely képes visszafelé haladni, hogy megtévessze üldözőit, de ha a szükség úgy kívánja, akkor láthatatlanná tud válni. Talán jobban megértenénk ezeket a furcsa szokásokat és hiedelmeket, ha mélyebben belemerülünk a buddhista életszemléletbe. Számukra például a halál az élet is egyben, mert lehetőséget nyújt kilépni az újjászületések körforgásából. Az egyik bhutáni gazdálkodó, kinek Tashi volt a neve, a Himalája magas hegycsúcsain élt, a Gangkhar Puensum lábánál. Híres volt nagylelkűségéről és jóságáról, nagyon sok embert kisegegített a bajból. Egy végzetes napon meghalt szeretett nagymamája. Aranyat és ételt égetett el, hogy nagymamája lelke a túlvilágon se szenvedjen hiányt. Ha azonban nem tartják be megfelelően a rítusokat, a halottak szellemei előző életük helyszínén fognak ragadni. Erről szól a beszélő macska legendája is a híres bhutáni hős, Namgay történetében. A tehénistállóban találkozott Namgay először a beszélő állattal, amely golyva formájú duzzanatot viselt a nyakán. Habár a macska kitartóan beszélt hozzá, Namgay úgy tett, mintha nem hallaná. A macska nem adta fel, felugrott az istálló gerendájára, hogy onnan ugorhasson rá a férfi fejére. Namgay még időben észbe kapott, ezért a szellemekről és a szertartások rendjéről kezdett beszélni, hogy megelőzze a rá leselkedő veszélyt. A macska nyakán lévő duzzanat ekkor nőni kezdett, mintha valami ki akart volna törni a testéből. Namgay egy hirtelen mozdulattal felkapta a sarlót, és egyenesen a macska felé dobta. A szerszám éppen a nyakát találta el, ahol a duzzanat nőtt. Miután kilyukadt, a kísértet elhagyta az állat testét, ami a beszélő macska végét is jelentette egyben. Nem hiába, hiszen a test halandó, csak a lélek képes újjászületni. A  hegyek tehát Bhutánban nem véletlen számítottak szent helyeknek a buddhista tanok és egyéb helyi szokások szempontjából. A szellem valójában az emberi tudat megőrződött formája a testi halál  után, amely egy tiszta és nyugodt helyen, lehetőleg közel az éghez át kell lépnie egy másik világba, hogy folytatni tudja az élet körforgását. A Lingzhi nevű településen  ismert volt, hogy lakói  felvitték a halott emberek testeit magasan a hegyek örökké fagyos tájaira, hatezer méteres magasságokba, hogy közelebb kerüljenek az éghez. Merak-ban mielőtt ez megtörtént volna, összesen 108 apró részre darabolták az elhunyt testét.