Az Ecsedi-láp a közelben fekvő Nagyecsed településről kapta a nevét, amelyet a honfoglaló magyarok alapítottak. Anonymus szerint Tas, Lél apja sok népet gyűjtött össze, akik aztán nagy árkot ástak és erős földvárat építettek. Régen ennek neve Tas vára volt, napjainkban pedig Sárvárként ismerjük. A földtörténeti korokban valamilyen geológiai tevékenység folytán a terület a Nyírséghez képest lesüllyedt, majd az így létrejövő mélyalföldön a Kraszna folyása lelassult. A víz fokozatosan kezdte elárasztani az alacsonyabban fekvő térséget, de áradásaival a Szamos folyó is táplálta a lápot. Néhol szigetek alakultak ki a mocsárban, melyek otthonául szolgáltak rengeteg madárfajnak és kétéltűnek. Az egykor harminc kilométer széles láp vizeiben olyan halfajták éltek, mint a csík, a ponty és a compó. Kevesen gondolnák, de az Ecsedi-láp kezdetben sokkal kisebb területű volt, mint a középkorban. Ehhez nagyrészt az emberi tevékenység járult hozzá, mert a legközelebbi vár védelmi rendszerének érdekében meggátolták a víz lefolyását. Így volt ez egészen az 1700-as évek végén megkezdett lecsapolásokig, miután a mocsár folyamatosan apadni kezdett. Ezzel együtt gazdag élővilága is a feledésbe merült. A csík nevű hal egykor tömeges számban fordult elő, melyet a környék lakói varsákkal és kasokkal fogdostak ki az iszapból. Húsa a régi magyar konyhának egyik különösen kedvelt étele volt.  A csíkászatot leginkább csak az alsó néposztály és a cigányság űzte, de a télen és tavasszal történő halászat elég sokáig bevett módszernek számított  a lápvidéki embereknek. A mocsár lecsapolása kezdetben nem ígérkezett könnyű feladatnak, ezért nem meglepő, hogy sorra dőltek kudarcba az erre irányuló próbálkozások. Csak a XIX. század végén sikerült végleg kiszárítani az Ecsedi-lápot. A láp súlyos sebeket kapott a víz elvezetésével, mégis elpusztíthatatlannak bizonyult. Élővilága majdnem teljes mértékben megsemmisült, de még mindig életjeleket ad magáról. Gyakoriak a láptüzek, a csapadékosabb években pedig a tőzeg annyira megszívja magát vízzel, hogy lehetetlen bármit is kitermelni. Már több mint egy évszázad küzdelme ez, hogy a láp harcol megsemmisítése ellen. Talán a jövőben a környezetvédelmi intézkedéseknek hála, amelyek már el is kezdődtek, újra visszanyerheti régi formáját.

Az Ecsedi- láp szélén az oklevelek szerint kilenc falu állt, egészen a XIV. századig. Ekkor a Báthoriak felépítették Ecsed várát, amelynek védelme érdekében gátak felépítésével elárasztották az egész környéket.  Az addig virágzó hely lakatlanná vált, majd az ezzel együtt járó árvizek rövid idő alatt mocsárrá változtattak mindent.  Ettől kezdve annyira szoros kapcsolat alakult ki az Ecsedi-láp és a környékén élő emberek között, hogy számtalan mondában, legendában és különböző történetben örökítették meg ezeket. A lidérc és annak fénye szinte mindennapos jelenségnek számított, de állítólag voltak itt beszélő vízi növények, különleges tulajdonságokkal bíró halak, kígyó formájú szörnyek és sárkányok.  Miután Szent István Németországból magával hozta Gizella nevű feleségét, vele együtt bajor lovagok is érkeztek Magyarországra. Közöttük volt Vencellin is, aki segített a királynak a Koppány-féle lázadás leverésében. Az ő unokája, Opos immáron Salamon király uralkodásának idején a legendák szerint legyőzte és megölte az Ecsedi-láp sárkányát. A láp olyan mély volt, hogy hiába engedtek az aljára több száz ölnyi kötelet, nem érték el annak fenekét. Opos viszont vállalta azt, hogy bemerészkedik a mocsár közepébe és legyőzi a sárkányt.  A sikeres vállalkozás után kitörte a szörny három fogát és a királynak adományozta. A Báthori-család mindkét ága egészen idáig,  Vencellinig vezeti vissza leszármazását. Ahogyan időközben terebélyesedett a nemzetségük, fokozatosan váltak az ország egyik legbefolyásosabb családjaivá. Köreikből nádorok, erdélyi fejedelmek, sőt még egy lengyel király is származott, akik családi címerükben megőrizték a sárkányölő hős emlékét. Ha a tényeket és az írott forrásokat vesszük figyelembe, akkor bizonyítható, hogy a Bátori család és a vele rokon Gutkeled nemzetség számos tagja állt kapcsolatban a Zsigmond király  által alapított Sárkányos lovagrenddel, melynek címerét többen is átvették. Innen ered például a Drakula megnevezés is, a latin sárkány szóból.

A Báthori-család leghírhedtebbé vált képviselője Erzsébet volt, aki Nádasdy Ferenc főnemeshez, a Fekete lovaghoz ment hozzá. Fiatal éveit az ecsedi várban töltötte, ahol a híresztelések szerint megtanulta a fekete mágia különböző formáit. Gyakran látták kimenni a láphoz holdfényes éjszakákon. Három évvel az esküvője után Nádasdy a törökök elleni harcba indult, de előtt még felesége házasságon kívüli gyermekét megölette, az apát pedig széttépette a kutyákkal. Erzsébet számos kastély között utazott, hogy felügyelje birtokait és szolgáit, valamint vélhetően azért, hogy eleget tegyen különös szenvedélyének. Ecsed várában is kipróbálta újonnan felfedezett kínzóeszközeit a szolgálókon és a parasztokon, mint például a vaskefét, amellyel könnyedén feltéphette bárkinek a bőrét vagy éppen a forró tűt, amivel összevarrta a szájukat. Férje halála után Erzsébet magára maradt, már csak a boszorkányságban jártas szolgáinak a segítségére szorulhatott. Szentes Dorottya ollóval vágta le a szerencsétlenül jártak ujjait,  Anna Darvulia pedig ostorcsapásokkal büntetett mindenkit. A grófnő vér iránti vonzalma akkor kezdődött el, amikor lemészárolt egy szobalányt és annak vére megfigyelése szerint fiatalabbá tette a bőrét. Utasította két szolgáját,  hogy vetkőztessék le a lányt és hozzanak egy nagy kádat. Miután már minden készen állt, felvágták a halott lány artériáit a kádban, az összegyűlt vérben pedig megfürdött  a grófnő.

Az ecsedi vár mindig is hírhedt volt a természetfeletti jelenségeiről, nem csupán  a lábainál elterülő egykor végtelen láp és a vérgrófnő, Báthori Erzsébet kapcsán. Boszorkányok, nyughatatlan lelkek tanyájának számított. Gyakran láttak errefelé lidércfényt vagy az utazókat vízbe fojtó gonosz tündéreket. 1607-ben egy hajigáló szellem kezdett garázdálkodni a vár falai között, éppen Báthori Erzsébet idejében. Thurzó nádor titkára jegyezte fel a különös esetet: az 1607-as esztendőben a gonosz lélek Ecsed várában az embereket kövekkel hajigálta meg, az ételeket pedig kicserélte az asztalon. Az ilyen szellem nem ismeretlen a magyar és más népek hagyományaiban. Jelenléte felfordulást okoz a házban, kopogó zörej hallatszik, a bútorok elmozdulnak -vagyis poltergeist lehetett, akit vaalamilyen módon megidéztek vagy nem talált nyugodalmat.