A Buda és Pest között fekvő, a Duna által körülvett Margit-szigetet a történelem során számtalan névvel illették: a Nyulak szigete mellett nevezték Kvasadasi-nak is a török időkben, valmint Urak-, Szent András-, Boldogasszony-, Palatinus- és Budai-szigetnek is. Az Árpád-korban kedvelt vadászhelynek számított, ahol rengeteg nyúl élt. Egy másik elmélet szerint azonban akár éltek nyulak a szigeten, akár nem, a név eredete más. Elkülönítés céljából a szigetre telepítették a leprásokat, ahol kórház működött és temető. Emiatt a mai Margit-szigetet korábban Leprások szigetének  nevezték. A latin nyelvben mindössze egyetlen betűvel tér el a két latin szó: Iepororum (nyulak), illetve Lepororum. Tudni kell azt is, hogy mai formáját több dunai sziget egyesülése által nyerte el. A Fürdő-, a Festő- és a Középső-szigetet a Duna hordaléka formázta egységessé. Mai nevét a XIII. században kapta Árpád-házi Margit hercegnőről, IV. Béla király lányáról, aki életével és csodáival különleges helyet foglal el a magyar történelemben.

A szigetet a rómaiak is ismerték, de az első ismert írásos feljegyzés csak a XIII. századból való. A híres gyógyvíz Zsigmondy Vilmos bányamérnök nevéhez fűződik, aki artézi kút fúrásába kezdett. 1867-ben nagyjából ezer méter mélységből negyven fokos gyógyvíz tört fel. Erre a kútra alapozva született meg a hely fürdőszigetté fejlesztésének terve. József főherceg Ybl Miklóst bízta meg az építkezéssel, így többek között megépült a gyógyfürdő, a Kisszálló és a Nagyszálló, valamint más, turisták fogadására alkalmas épületek. Vízesést is kialakítottak a Zsigmondy-forrás vizén. A Margit-sziget legfőbb természeti nevezetességei a ritka és régi fák. Ilyenek például a Japánkertben lévő kínai mamutfenyők, a Szent Mihály kápolna melletti százéves kínai páfrányfenyő, Arany János tölgyei a Víztoronynál, a kétszáz éves platán és fekete fenyő és az 1838-as években részben kidőlt narancseper. József nádor ezek közül is sok fát telepített a Margit-sziget parkjaiba, szám szerint több mint háromszázat. Feleségének, Alexandra Pavlovna orosz hercegnőnek nyaralót is építtetett.

A tatárjárás korának nagy magyar uralkodója és a második honalapítónak nevezett királyunk, IV. Béla úgy döntött, hogy lányát Isten szolgálatába adja. Valójában ez egy fogadás volt, amit Isten nyert meg vele szemben. Mivel az Úr visszaadta neki a trónját, a tatárokat pedig elűzte az országból, Béla egyetlen leányát már tízévesen kolostorba küldte. Ott nevelkedett, távol apjától és anyjától. Az apácák áldásos munkájának köszönhetően Margit fokozatosan eltávolodott a világi hiúságoktól a Nyulak szigetén. Ennek ellenére folyamatosan érkeztek a királyhoz a kérők, akik feleségül akarták venni a lányt. Ajánlatot tett még a cseh király is, de Margit hallani sem akart a házasságról. Életének minden napján örült, ha magát megalázhatta és az apácáknak szolgálatot tehetett. Elvégzett mindent, amit kiadtak neki, nem volt idegen számára a nehéz munka. Halat is pucolt sokszor, kezéről a bőrt legyalulta és véres sebek borították be. Néha balesetek is történtek a konyhán: például az egyik nővér főzés közben leejtette a lábost és az kigyulladt a parázson. Margit volt az, aki ki merte venni onnan, nem törődve a fájdalommal. A tűz azonban nem tett kárt benne, ruhája is ép maradt. A kolostor apácái szerető és alázatos társuknak hitték, aki elmosolyodott az őt ért becsmérléseken is. Ha valakinek meghaltak a rokonai, a hozzátartozókkal együtt sírt és gyászolt. Ritkán apja, a király meglátogatta őt, ekkor a lány nem mert eléje járulni, mert rongyosak voltak a ruhái. Egyik ilyen alkalommal Kandida nővért kérte meg arra, hogy varrja meg a szakadt részeket köntösén. A főnővér ekkor jobb palástot akart adni neki, de a király lánya inkább azt mondta, hogy két rosszat varrjanak össze. Fején egyszerű velumot, fátyolt hordott, mint a többi nővérek. De amikor meglátta, hogy a szolgálólányok durva, goromba fejkendőt hordanak, elcserélte a magáéval, és az övét a szolgálóknak adta. A saruk is tönkrementek a lábán. Ahogyan abban a korban szokás volt, minden nap gyakorolta az aszkézist: párna helyett kövön aludt, megkorbácsolta magát sündisznó bőrével és tüskéivel, vezeklőöveket használt és keveset pihent. A sanyarú és egészségtelen életmód miatt már fiatalon legyengült, érezte a halál közeledtét. Alig harmincévesen hagyta el az élők világát. Ezen az utolsó napon arca fényben úszott, mintha aranyból lenne. Holtteste halála után három hétig nem indult oszlásnak. 1943-ban avatták szentté. Szent Margit azonban halála után is segítette az embereket, legalábbis erre utalnak a különböző  legendák. Feltámasztott egy megfagyott kisfiút, megszabadította démonaitól a megszállott kislányt, vakokat gyógyított meg -és ez csak néhány példa a sok közül.

 A Margit-szigetről az a hír járja, hogy szellemek lakják. Az elmúlt évtizedekben számos bűntény, erőszak, gyilkosság és rablási kísérlet történt a főváros zöld szívében. Az akkori tudósítások szerint gyakran látták az apácák szellemeit a régi romok között, mindig egy-egy huszár vagy katona kíséretében. Ennek talán az lehet a magyarázata, hogy a középkorban az egyházi intézmények lakóit a tatár, török vagy osztrák hódítók űzték ki otthonaikból. Itt mészárolták le IV. Béla unokáját is, akit szintén Bélának hívtak. Kőszegi Henrik szóváltásba keveredett a macsói herceggel és árulással vádolta őt. Kardjával megölte, majd feldarabolta, a testrészeket pedig Margit és a többi apáca szedte össze. Nem is vitték messzire, a kolostorban temették el.