Az Aokigahara (lefordítva fák tengere)  egy 35 négyzetkilométeres erdő Japán legmagasabb hegyének a tövében. Maga a Fudzsi vulkán is az ősidőktől kezdve spirituális helyszínnek számít, ahová évente rengetegen zarándokolnak el. Ha elhagynánk a kijelölt ösvényeket és bemennénk az erdőbe, ami nem célszerű, akkor minden bizonnyal eltévednénk, mert szinte az összes fa egyforma és nincsenek tisztások, valamint bármilyen más tájékozódási pont. A vulkáni talajban növő fák gyökerei szinte teljesen látszanak és furcsa formákká tömörülnek: szarvas, nyolcfarkú kígyó, koponya. Az erdőben több jeges barlang is található, amelyekben érdekes felszíni formák képződtek, de ezek néha akár emberi csontok is lehetnek.

Az Aokigahara az egész bolygón a legnépszerűbb lakatlan területen belüli öngyilkossági célpont. A statisztikák forrásonként eltérőek, de az 1988-ig tartó időszakban évente körülbelül száz öngyilkosságot jegyeztek fel. 2002-ben 78 holttestet találtak az erdőben az évente megtartandó testvadászat során, ami meghaladta a korábbi, 1998-as hivatalos 74-es rekordot. A következő évben ez a szám százra  nőtt, ami arra késztette a helyi önkormányzatot, hogy a továbbiakban ne hozzák nyilvánosságra az adatokat. 2010-ben a híresztelések szerint legalább 250 ember kísérelt meg öngyilkosságot az erdőben, főleg márciusban. Legtöbben felakasztották magukat a fák ágaira vagy mérget vettek be.  A  rendőrökből és önkéntesekből álló csoportok minden évben átfésülik az erdőt, hogy elvigyék onnan a holttesteket. Azonban nem mindig járnak sikerrel, mert az ösvénytől távol eső területeket nagyon nehéz átfésülni. A maradványok nagy része nem azonosítható, csak a csontok és a koponyák tanúskodnak arról, hogy korábban valakik életüket vesztették a helyszínen. A megtalált csontokat a közeli erdei állomás hullaházában helyezik el. Az alkalmazottak szerint annak érdekében, hogy a holttestek szellemei ne vaduljanak meg és ne üvöltsenek szüntelenül egész éjszaka, egy társuknak éjszaka a helyiségben kell maradnia a friss hullákkal együtt.

Az Ubasute nevű ősi japán szokás valamikor a régmúltban gyökerezik, amely abban állt, hogy az időseket és a betegeket egy távoli erdőbe vitték és hagyták őket meghalni. Az általunk szellemeknek ismert lelkekkel analóg yurei különböző formái állítólag az erdőben kísértenek. Ezek a lelkek a földön maradtak, mert nem tudtak átkelni a túlvilágba vagy egy másik életbe, aminek számos oka lehetett. A hirtelen vagy erőszakos körülmények között elhunytak lelkei -például öngyilkosság miatt- sok ideig nem találnak vigaszra. A japán spirituális tanokban hívők úgy vélik, hogy az erdő felemészti a szellemeket, akik örökre csapdába esnek itt. Talán maga az erdő csábítja a vesztükbe azokat a gyenge és gyáva embereket, akik öngyilkosok akarnak lenni. Mint egyfajta vámpír, kiszívja az életenergiájukat. Azok közül, akik látogatást tettek az erdőben, legtöbbjük olyan érzésekről számolt be, mintha valami megmagyarázhatatlan erő húzta volna őket a helyszínre. Előző éjszaka rémálom képében felvillant elméjükben a pontos hely, ahol meg kellett tenniük azt, amit korábban sosem akartak volna. Egybehangzó jelentéseket tettek közzé Aokigahara legsötétebb zugairól is, ahol sokan hallottak halk sikolyokat és erős üvöltéseket a megjelölt ösvényen túlról.  Ilyen esetekben néhányan figyelmen kívül hagyták az ösvények mellett elhelyezett Ne lépj be ! figyelmeztető táblákat, letértek az útról és megpróbálták  megkeresni a hangok forrását. Igazából bármi lehetséges: talán egy gonosz yurei próbálja csapdába csalni az arra járókat vagy pedig azoknak a hangjait hallják, akik letértek az ösvényekről és eltévedtek az erdőben, élelem és víz nélkül bolyonganak céltalanul. 

Mikoto I., az egyik közkedvelt és szerencsés pályát befutó személyiség, akinek nem voltak magánéleti, egészségügyi és pénzügyi gondjai, így nyilatkozott az Aokigahara-ban történő eltévedése után: Éreztem valami sötétet, ami a lelkemet nyomta. Hallottam azt is, amint azt mondja nekem, hogy nem érek semmit és senki sem szeret. Habár korábban sosem gondoltam ilyesmire. Meglehet a képzeletem trükközött velem az erdő rossz kisugárzása által. Láttam egy fekete árnyékot áthaladni a fák között, ami persze lehetett valamilyen állat is. Viszont köztudott, hogy ebben az erdőben eddig megmagyarázatlan okoból nem él semmilyen állat. Miután háromszor is körbejártam az erdőt, mindig ugyanoda tértem vissza, ahonnét elindultam. Úgy éreztem, mintha üldöznének és ismét láttam az árnyékot. Szinte már egy hete bolyongtam, fogalmam sem volt merre kell menni, a fák lombkoronái elrejtették a Fudzsi hegyet, és örök éjszakává varázsolták az erdőt. Megkíséreltem felmászni szinte az összesre, de annyira magasan voltak az ágak, hogy lehetetlennek tűnt számomra. A kisebb facsemeték  összeroskadtak a súlyom alatt. Végül észrevettem egy nagy sziklát, amely kiemelkedett a tájból. Ennek közelében valaki szöget vert az egyik fa törzsébe és hurkot formázó kötelet akasztott rá. Különös késztetést éreztem arra nézve, hogy próbáljam ki. Mégsem tettem meg, meglehet azért, mert nem mentem közel hozzá. Később találtam egy jégbarlangot néhány száz méterre az akasztófától, amelyben sok emberi maradvány, összesen tizenkét combcsont, kilenc bordaív, három hátgerinc és összesen tizenkilenc emberi koponya volt. Az is lehet, hogy valamelyiküket ismertem közülük -megannyi kérdés maradt megválaszolatlanul.