A Fundy-öböl a kanadai Új-Brunswick és Új-Skócia (Nova Scotia) tartományok közötti tengerparton terül el. Itt a legmagasabb az árapály bolygónkon. A Fundy név eredetét homály fedi, a feltételezések szerint a francia fendu, vagyis hasadás szó nyomán kaphatta nevét az öböl.  Mások szerint a portugálok hívták így először az öbölt, amit kezdetben folyónak hittek ( Rio Fundo). Az árapály magassága átlagosan tizenhat méter, ami nagyon magas, hiszennormál helyeken ez az arány csupán egy méter. A Fundy-öböl nem véletlen számít különleges és változatos tájnak, ahol minden nap új arcát mutatja meg a természet. Az apályok félnaposak, ami azt jelenti, hogy minden nap két maximum és két mélypont van, körülbelül hat óra telik el a dagály és az apály között.  Egy félnapos árapály-ciklus alatt száz milliárd tonna víz áramlik be és ki az öbölből, ami kétszer annyi, mint a világ összes folyójának összesített vízhozama, ugyanebben az időszakban. A valaha mért legmagasabb vízszint 21 és fél méter volt  1869-ben. A magas dagály kedvez az árapályfúrások kialakulásának is. Nagyon sok szörfös és kajakos keresi fel a helyet ilyenkor, hogy versenyezhessenek a hullámokkal. A látszat ellenére azonban a torlóár a szörfösök számára is veszélyes. Ezt a jelenséget egy többé-kevésbé magas hullám jellemzi, amely végighalad a Fundy-öböl tölcsér alakú partjág a környező folyókon. Éppen ezért a Peticodiac-folyón figyelhető meg a legnagyobb dagályhullám Észak-Amerikában, amely nagyjából kettő méter magas.  Egy másik folyón, a Szent Jánoson (St. John) látható a visszaforduló zuhatag, amely apály idején a sziklák között tör át a tenger felé, dagálykor viszont  a víz visszafelé kezd áramlani.

Jóval a francia brit telepesek érkezése előtt az őslakos mi'kmaq népek éltek először Fundy partjain. A Medve-folyó térsége (ahogyan ők nevezik) egy gleccservölgy, amelyet évezredek óta benépesítettek ezek az indiánok. Történeteikben Fundy magas árapálya akkor jött létre, amikor a Nagy Szellem, Glooscap úgy döntött, hogy meg akar fürödni. Glooscap ezért utasította a hódot, hogy építsen gátat az öböl torkolatánál. A víz ilyen módon történő csapdába ejtése feldühítette a bálnát, aki nem tudott úszni a sekély tengerben, feje pedig beszorult a sziklák közé, ahol korábban tenger volt. Mivel Glooscap nem volt gonosz, együtt érzett a bálnával, ismét a hódhoz fordult, és arra kérte,  hogy rombolja le a gátat. A bálna azonban türelmetlen volt, farkával átszakította a gátat, melynek következtében az öböl vize azóta ide-oda hullámzott és létrejött a Fundy-öböl árapálya. Egy másik legenda szerint a Glooscap szemének vagy Boszorkánykőnek nevezett furcsa fény néha nagyon erősen felragyog Blomidon fokán. Néhányan megtalálták a misztikus követ, de az ametiszt mindig balszerencsét hozott a birtokosainak, sőt mágikus tulajdonságai révén vissza is került eredeti helyére. 

A Virágcserép-sziklák a Fundy-öböl jellegzetes természeti képződményei, melyek apály idején teljes terjedelmükben láthatóak, dagálykor viszont csak a tetejük látszik ki a vízből vagy éppen elmerülnek.  Több száz, talán több ezer évvel az európaiak érkezése előtt a mí'kmaq nép nagyon erős és bölcs emberei minden évben összegyűltek az őszi hónapokon, hogy betakarítsák a termést. Ezeket a férfiakat Ginaps-nak hívták.  A mí'kmaq férfiak, nők és gyerekek hosszú utat tettek meg, hogy együtt lakmározzanak, énekeljenek és beszélgessenek velük. Minden ételt a Ginaps-ok szereztek be, akik nagy edényekben, a waa geige-ben főzték meg a húst és a zöldségeket. Ez az évente egyszer történő összejövetel évszázadokon át tartott, amíg az európai misszionáriusok meg nem érkeztek. Meggyőzték az embereket, hogy rombolják le a faragott oszlopokat, amelyek a waa geige felé vezető utat mutatták, mert így a nyugatról érkező ellenségeik biztosan megtalálnák őket. Ekkor  a nagy fazekak kővé változtak, azóta a Virágcserép-sziklák (Hopewell) néven ismertek. Ideális helyszín imádkozásra és meditálásra.