A Colca-szurdok Peru déli részén található az Andok magas hegyei között. Nevét arról a folyóról kapta, amely az Andok Yaretane- és Torre-hegységeiből ered. Több mint 130 kilométer hosszan halad délnyugat, majd északkelet felé a Csendes-óceánig. A himalájai Yarlung Tsangpo után ez a legmélyebb szurdok a bolygónkon. A környező magas hegycsúcsokat több kialudt vulkán képviseli, de néhányuk még ma is aktív.  A szurdok ezen felső határát képező régiót Vulkánok Völgyének hívják. A Colca-szurdok legnagyobb városa, Chivay mellett hévízforrások törnek a felszínre, melyeknek itteni neve Calera. A Colca-szurdok egyik része, a Halottak útja arról is nevezetes, hogy rengeteg, több ezer fehér szikla hever szanaszét a vízmosások mentén. Legtöbbjükre geometriai formákat, napkorongokat, kígyókat és lámákat, valamint űrsisakot viselő embereket rajzoltak. A sziklák valószínűleg vulkáni utóműködés termékei, de továbbra sem tudjuk kik festettek rájuk sziklarajzokat. Egyesek azt feltételezik, hogy a sisakos alakok űrhajósokat ábrázolnak. 

A völgyben található városok többségét a spanyol gyarmatosítás során alapították. Még napjainkban is sokan vallják magukat az őshons collagua és cabana kultúrák leszármazottjaiként. Ősi hagyományaikat nagyrészt megőrizték és megművelik az andéneknek nevezett lépcsőzetes teraszokat a hegyek oldalain. A cabanas kecsua nyelvű közösség, amely valószínűleg a wari és más ajmara nyelvű kultúrákból származott a Puno-i Titicaca-tó régióból. Amikor 1230 körül az inkák először megérkeztek a Colca-völgybe, rögtön birtokba is vették a területeket és a birodalmukhoz csatolták, akárcsak Peru más részeit. Az inkák a regionális törzsekkel folytatott háborúk helyett házasságok révén alakították ki a dominanciát. A spanyol hódítók 1540 körül érkeztek ide Gonzalo Pizarro irányítása alatt. Az 1570-es években a spanyol alkirály arra kényszerítette a helyi lakosokat, hogy hagyják el falvaikat és házaikat, majd telepedjenek át egy másik helyre. Ezek a települések a mai napig megmaradtak, több Colca-völgy menti város központi részét alkotják. A collagua közösség a szurdok magasabb részeit vette birtokba a kitelepítések után. Amint egy családtagjuk meghalt, lyukat ástak a hegy sziklás völgyeiben, majd vöröses festékkel jelölték meg. Ezek a jelzések még mindig láthatóak.

A szurdok és annak környéke a régészek legkedveltebb terepe Peruban. A Callali felett elhelyezkedő Mollepanko-barlangokban az alpaka háziasítását bemutató sziklafestményekre és tárgyakra bukkantak. Ezek a rajzok állítólag több mint hatezer évesek. Az alpaka és láma mellett a hegyvidékek és szurdokok tájait talán Dél-Amerika leghíresebb állatfaja, az andoki kondor uralja. A madarak akár hetven évig is élhetnek, méretük pedig széttárt szárnyakkal elérheti  a három métert. Nem véletlen, hogy az örökkévalóságot vagy a hosszú életet jelképezi Peru indiánjainak körében. A sok inka legenda egyike azt állítja, hogy a kondor halhatatlan állat volt. Újjászületésének mítosza elmeséli, hogy az Andok királyaként ismerte az ember ősidőktől fogva. Amikor már megöregedett és érezte a halál beálltát, összecsukta szárnyait és levetette magát a mélybe. Az andoki kondor azonban nem az egyetlen nagy méretű madár a környéken. A szurdok természetes élőhelye  az óriáskolibrinek is, amely a család legnagyobb képviselője. Az itt előforduló emlősök közé tartozik a vizcacha, a csincsilla,  különféle szarvasok és rókák, a vikunya és a zorrino. Ennek a zord vidéknek a csupasz lejtőiről több mint egy méter magas tüskés cserjék sarjadnak ki, amelyeknek neve puya. A növények kardszerű levelei szokatlan módon a vastag törzsből alakulnak ki. A kisebb madarak a tüskék ellen dacolva raknak fészket a levelek közé, bár legtöbbjük ilyenkor elpusztul. A biológusok azt feltételezik, hogy a puya azért öli meg a madarakat, hogy felszívhassa a holttestekből kimosódó tápanyagokat.

Az ősidőkben, az óriások korában özönvíz pusztított mindenfelé. Az embereket és az állatokat, de még  a növényeket is nagy bárkában helyezték el, hogy ne fulladjanak mindannyian a vízbe.  Miután elállt az eső, a víz szintje csökkenni kezdett. A hegyekből lezúduló víz mély szurdokokat vájt ki a kemény kőzetekben, amelyek napjainkban a Colca-folyó szurdokaihoz tartoznak. A legenda azt is elárulja, hogy a férfiak többször elengedtek egy kondort, hogy megtudják van-e a közelben száraz terület. A madár azonban soha nem tért vissza, mert talált magának fészkelőhelyet a szurdok felső részein. Az apus nevű védőszellemeknek köszönhetően végül az összes élőlény túlélte a természeti csapást. Azóta minden hegynek megvan a saját szelleme, akik védelmezik azt és annak környékét. Az őslakosok a gyakorta előforduló haláleseteket a hegyekben azzal az egyszerű ténnyel magyarázzák, hogy a szellemek tudják, kik hódítják meg a csúcsokat pusztán dicsőségből, de azt is, hogy az igaz lelkűeket a felfedezés vágya és a szellemmel történő találkozás hajtja. Akit a hiúság és a dicsőség vezérel, annak lelke örökre megfagy a hó és jég birodalmában.

Coporaque-ban található a völgy legrégebbi temploma, amely 1569-ben épült. Az itt dolgozó restaurátor azt állította, hogy a barokk oltárkép mögött az inkák kincse rejlett, amit a spanyolok nem tudtak megszerezni. Éjszaka néha lehet látni, amint az arany felvillan a fényben. Akik megpróbálták megtalálni a földalatti alagutak végtelen hálózatában, mind eltűntek. Lelkük most is nyugtalanul bolyong. Egy másik történet a szurdok azon részéhez kapcsolódik, amelyet Mirador Cruz kilátónak neveznek. A közeli falu papja arról vált híressé, hogy törvénytelen és istentelen tetteivel megbotránkoztatta a környék lakóit. Viszonyt folytatott egy nővel, akinek férje is volt. Az Arequipa-i Püspökség soha nem akarta jelenteni vagy kivizsgálni a megdöbbentő esetet. A falusiak végül a szurdokba taszították a papot, annak szeretőjét és az autójukat is. Amikor a rendõrség emberei megtalálták a holttesteket, két hét elteltével a házasságtörõ asszony holttestét már felfalták a vadállatok, a pap teste viszont furcsa módon ép maradt. Sokan ezt azzal magyarázták, hogy a pap zsarolás áldozatává vált.