A paleo üregek rejtélyei
2009-ben egy dél-brazíliai gazdálkodó a kukorica betakarítása közben kis híján balesetet szenvedett, mert traktorjának egyik kereke elsüllyedt a földben, majd feldőlt. A munkás még időben ki tudott ugrani, így nem történt nagyobb baja. Kiterjedt földalatti üreg fölött állt, amelynek éppen akkor omlott be a teteje. A hír hallatán tudósok érkeztek a helyszínre és feltártak egy két méter magas és széles, valamint tizenöt méter hosszú járatrendszert. A falakon lévő mély karmolásnyomok azt jelezték, hogy valamilyen élőlény odúja lehetett.
Egy évvel később Brazília másik részén, az Amazonas-menti Rondonia államban Adamy doktor felkereste a bolíviai határtól nem messze található rejtélyes lyukat, amelyről sokan beszéltek már. Az előzetes vizsgálatai alapján kimutatta, hogy nem természetes eredetű képződményről volt szó. A víz által kivájt hasonló barlangok egyáltalán nem hasonlítottak ehhez a nagy, kerek és sima falakkal rendelkező járathoz. Nincs olyan geológiai folyamat a világon, amely kör- vagy elliptikus keresztmetszetű hosszú alagutakat hozna létre, amelyek elágaznak, emelkednek és süllyednek, a falakon pedig karmolásnyomok vannak. Kétségtelenül valami kiásta azokat.
Napjainkban már több mint ezerötszáz paleo üregnek nevezett járatról tudunk a Dél-Rio Grande nevű brazil államban és Santa Catarina-ban, a Déli Szurdok Geoparkon belül. A felfedezett üregek száma napról-napra növekedik. A tudósok szerint a megafauna őstörténeti korokban élő példányai vájták ki a kemény talajban ezeket az alagutakat. Ismereteink alapján régen élhettek a mainál sokkal nagyobb méretű földalatti lajhárok, mint a több tonnás Lestodon, a Glossotherium és a Catonyx. Mások úgy vélik, hogy az olyan kihalt tatufajok, mint a Pampatherium Holmesina vagy Propraopus szintén képesek lehettek ekkora méretű alagutakat kiásni. Annak alapján, hogy méretben sokkal kisebbek voltak a földialatti lajhároknál, inkább az előbbi lehetőség a valószínűbb. Ennek ellenére a csekély bizonyíték figyelembe vételével nem lehetünk biztosak még abban sem, hogy állatok hozták létre a járatokat. Az üledékekben talált szerves anyagok kormeghatározását még nem végezték el valamilyen okból kifolyólag. A falakon lerakódott speleotémek vagy cseppkövek és ásványi lerakódások alapján meg lehetne határozni az üregek korát. Fejtörésre ad okot az is, hogy a paleo üregek bizonyos területeken fordulnak elő csupán nagyobb számban. A brazíliai Dél- Rio Grande és Santa Catarina államokban gyakoriak, viszont Uruguayban szinte ismeretlenek (bár az elsőként leírtak közül néhányat még délebbre, Argentínában találták meg). Hasonlóképpen nagyon keveset fedeztek fel északabbra is.
A Morro Grande (Nagy Hegy) nevű paleo üreg talán a legnagyobb és leghosszabb mind közül. Minas Gerais államban ismert egy 340 méter hosszú járat is, amely többfelé ágazik el. Ezt védelem alá helyezték, hogy megóvják az emberi tevékenységtől. A legtöbb tudós szerint a földalatti lajhárok azért áshattak ilyen hosszú kamrákat, mert szabályozniuk kellett a testhőmérsékletüket, itt szoptathatták kicsinyeiket vagy akár hibernált állapotba is kerülhettek, hogy túléljék a zordabb körülményeket. Minden egyes alagút több évszázad, vagy akár több évezred alatt nyerhette el végső formáját, ha ezek a lajhárok annak rendje és módja szerint szaporodtak is a föld alatt.
Dél-Mato Grosso állam egyik őslakos törzsének a tagjai, a kaingang-ok már a kezdetektől fogva tudtak a paleoüregek létezéséről. Az itteni mítoszok között szerepel egy olyan történet, amely az ősidőkben vette kezdetét. Az özönvíz arra kényszerítette ősatyáikat, hogy a hegyekbe meneküljenek. Az eső azonban nem állt el, a víz szintje pedig a hegycsúcsokat is kezdte ellepni. Nem maradt más választásuk, a föld alatt kellett elrejtőzzenek. A karmolásnyomok a szerszámok nyomait örökítették meg. Emellett szól az a kézzelfogható tény is, hogy némelyik üregben sziklarajzokat találtak. A Santa Catarina államban lévő Tatu-lyukban a Nap sugarai meghatározott időpontban hegyeket ábrázoló nagy kört és háromszögeket világítanak meg a falakon. Mivel az alakzatokat sziklába vésték, nem pedig festették, a kormeghatározás szinte lehetetlen. Senki sem tudja biztosan, kik készítették és mit jelentenek. A kaingang nép tagjai egyöntetűen állítják, hogy az általuk elmesélt történetek nem pusztán legendák, mivel számukra nem léteznek mítoszok. Minden egyes szó igaz azokban a történetekben, amelyeket idősebb társaik mondanak el nekik. Ahogyan ők maguk is mondták, az alagutakban járva néha olyan érzés fogja el őket, mintha valamilyen fenevad várna rájuk a következő sötét kanyarban. - Valami lehet odalent, amely meglehet ki sem halt. Továbbra sem tudhatjuk mi alkotta ezeket a földalatti üregeket. A kormány nem igazán tesz erőfeszítéseket a kutatásokhoz vagy eltitkolják a valóságot. -vélik sokan, akik nem hisznek vakon a hivatalos magyarázatokban.
/i.s3.glbimg.com/v1/AUTH_59edd422c0c84a879bd37670ae4f538a/internal_photos/bs/2023/V/d/LRAvjKQoiPA01EM5QoHg/paleotoca.jpg)
