Új-Kaledónia szigete és a hozzá tartozó kisebb földek napjainkban Franciaország tengerentúli területeihez tartoznak. A főszigetet hegylánc osztja ketté, amelynek legmagasabb csúcsai  a Humboldt- és a Panié-hegy. A keleti partot buja növényzet borítja, nyugaton pedig füves területek és művelésre alkalmas földek vannak. A part menti  lagúna 24 000 négyzetkilométer összterületével és a körülötte lévő nagy kiterjedésű korallzátonnyal 2008 óta a világörökség része. Rengeteg ritka hal és puhatestű élőhelyéül szolgál, de a fősziget is bővelkedik endemikus fajokban. Ilyen például az új-kaledóniai varjú, amely az egyik legokosabb állat a Földön. A fürge és gyorsan futó kagu röpképtelen madár, de szárnyaival képes az ágak között közlekedni. Jellegzetes hangjáról vált ismertté, amely nagyon hasonlít a kutyák ugatásához. A bolygó legnagyobb fennmaradt páfrányfaja szintén Új-Kaledóniában honos. Általában parlagon vagy erdei tisztásokon nő, a keleti parton évente körülbelül egy méter magasságig. 

A melanéziai népcsoporthoz tartozó kanakok a lapita korszak óta, i. e. 1350-től lakják Új-Kaledónia szigeteit. A XIX. század elején a Pines-szigetre érkező első európaiak felfigyeltek a sok tumuli-nak nevezett dombszerű halomra, amelyek az egész szigeten jelen vannak. Az ásatások csak a XX. század közepén kezdődtek el. A több mint négyszáz halom a Vas-fennsíkon összpontosul, de a főszigeten is találtak belőlük néhányat. A korai telepesek azt feltételezték, hogy ezek egyszerűen ősi temetkezési halmok, habár csontokat, kerámiát, szenet  soha nem találtak bennük. Ehelyett mindegyik tumuli-ban két darab, átlagban két méter átmerőjű betonmagot találtak. Ehhez hasonló sehol máshol nem fordul elő. A beton külsejére erősített csigaházak karbon kormeghatározása azt sugallja, hogy tízezer éve készültek, sok évezreddel azelőtt, hogy a betont feltalálták volna. A kölönleges leleteket sokan a legendás Mu, Atlantisz vagy az Aroi Napkirályság emlékeinek tekintik, esetleg földönkívüli eredetűnek. A szintén Pines szigetén található a Hortense- vagy d'Oumagne-barlang legendáiról vált híressé. A hely állítólag menedékül szolgált a nagy főnök, Kaoua Vendégou lányának, a kanak népnek nevet adó Kanedjo-nak, akit később Hortense névre kereszteltek III. Napóleon anyjának a tiszteletére. Hortense itt talált menedéket a törzsek közötti konfliktusok során, rokonai féltették a biztonságát. Ő volt az első melanéziai, aki beszélt és írt is franciául.

Az őshonos kanak nép gazdag és jellegzetes kulturális örökséggel rendelkezik. Tea Kanaké-t tekintették a legfőbb istennek és egyben a teremtőnek is. Pije legendás hős, aki földöntúli eszével és ügyességével győzte le ellenfeleit. Az olyan mitikus lények, mint az óriáskígyók és a furcsa madarak gyakran szerepelnek a történetekben. Ünnepek alkalmával mesélték el egymásnak a szóbeli úton terjedő legendákat, néha tánc kíséretében. A pilou hagyományos tánca például jelentős kulturális és szellemi értékkel bír. Különböző formákat ölel fel, mindegyik egy-egy történetet mesél el vagy éppen szimbolizálja a kanakok életének aspektusait a születéstől a halálig, a háborútól a békéig, a bánattól az örömig. A beavatási szertartások kulcsfontosságúak a gyermekkorból a felnőttkorba történő átmenet megjelölésében. Ezek a szertartások gyakran tartalmaznak tanításokat a törzs történelméről és szokásairól is. A kövek mindig is fontos szerepet játszottak  a hiedelmekben, így nem meglepő, hogy a tumuli-k ennyire fontos szerephez jutottak. Ha biztosak akartak lenni abban, hogy az ellenség már végleg feladta a harcot, mágikus rituálékat hajtottak végre. Kivették az egyik csatában elhunyt ellenséges katona lábcsontját, majd néhány speciális növényt helyeztek rá. Ezután a holttestet elvitték a kövek közé, a temetőbe. Letéptek néhány gallyat és meggyújtották, hogy füst keletkezzen. Éles késsel kitépték a holttest szívét, tűzbe dobták és felajánlották a halottak istenének, Lolon-nak. A temetőnek őre is volt, ahogy a legendákban fennmaradt. Néchewa éjjel-nappal ott tartózkodott és minden este leszedte a niaouli és bouila (citronella) virágot. Éjszaka a niaouli virágon olyan fény látható, mint ami körülveszi az izzóférgeket és elfogyasztása különös álmokat stimulál. A néha bőrfának nevezett növény a Gomen mocsarak szívéből származik a fősziget északi részéről. Napjainkban is használják  víz tisztítására és fájdalomcsillapításra. Erős, kellemes és frissítő kámfor illata, valamint gyógyító tulajdonságai miatt illóolajat készítenek belőle, a Gomenol-t. 

 A hegyeket, például a Panié-t gyakran szellemek által lakott szent helyként tartják számon. Azonban a legendák szerint olyan napok is voltak, amikor a fekete hegyek úgy hasadtak szét, mint kókuszdió a kő alatt. A tenger óriási hullámokat keltett és a hullámok szétterültek a síkságon. Az ég olyan fekete volt, mint az éjszaka és vörös sávok keresztezték a felhőket. Az erdőben a notou (óriás pigeon madár) baljós hangon sírt. Az emberek a hegyek barlangjaiban rejtőztek el, amíg a ciklon el nem vonult. Az öreg fehér hajú Tomaho mesélni kezdett unokáinak, hogy elaltassa őket. A víz azonban egyre magasabb lett, a hullámok már a felhőkig értek. A gyerekeket Paila, az anyjuk is próbálta megmenteni a víz erejétől. Ha tejével nem táplálta volna őket, már régen halottak lennének, hiszen már ötödik napja tartott a vihar, mintha soha nem akart volna véget érni. Senki más nem élte túl a példátlan természeti csapást, csak ők. Kint mindenhol holttestek úsztak a víz tetején. Paila fiai az Inguiéne-szigetén élő Tanaoué lányaihoz mentek hozzá és megalapították Új-Kaledónia következő generációját.