A Fekete-hegy környékén valami nincs rendben a mágneses térrel, a légkörben hirtelen megváltozik a légnyomás, így a repülőgépek sem közlekedhetnek felette biztonságosan. Történtek már balesetek, de ezeket titkosították. Az aboriginál legendákban olvashatunk furcsa eltűnésekről, de a legelső dokumentált esetet Ausztrália felfedezéséhez képest viszonylag korán, a XIX. század végén jegyezték le. Ekkor a jószágait kereső gazdálkodó tűnt el nyomtalanul, senki sem hallott többé róla. Néhány évvel ezután a Cukorláb Jack néven ismert hírhedt bűnöző és néhány cinkosa  a Fekete-hegyre menekült, de soha többé nem látták őket. Később nem a bűnözőt, hanem az őt üldöző rendőrt nyelte el a hegy. A XX. század elején kísérletek történtek a Fekete-hegy rejtett barlangjainak feltérképezésére, viszont akik bemerészkedtek a sötét járatokba, soha nem tértek vissza onnan. Kalkadjaka leghíresebb kutatója a néhai cseh tudós, Ivan Mackerle volt. Mivel nagyon érdekelték a földönkívüli tevékenységekkel kapcsolatos kutatások, jól felszerelt expedíciót szervezett meg. Társai nagyon féltek, nem mertek sátrakban aludni a hegy közelében, így a közeli szállodában kellett megszállniuk. Másnap korán reggel elindultak, de az út sokkal hosszabbnak bizonyult, mint azt hitték volna. Rájuk esteledett, a kutatásra már nem maradt idő, végül mégis fel kellett állítaniuk sátraikat. Nagyon erős szél támadt az éjszaka kellős közepén, amikor  már mindenki mélyen aludt. A hegyről nagyméretű szikla gurult le és kidöntötte a mellettük lévő fát. A kutatók láttak valakit a hegy tetején, de mivel sötét volt, nem tudták jól kivenni az alakját és a zseblámpa fényében fokozatosan szertefoszlott. Mackerle-nek és expedíciós csapatának sikerült felfedeznie, hogy a hegy barlangrendszert rejt magában, amelyek méretben, kiterjedésben és irányukat tekintve különböző járatokat foglal magában. 2001-ben két túrázó, Ivan és Danny úgy döntött, hogy éjszakára letáboroznak a hegy aljában. Szokatlan, néma csend vette körül őket és még az állatok hangjait sem lehetett hallani. Amíg a sátrakban aludtak, omladozó sziklák hangjai ébresztették fel őket, mintha valami éppen feléjük tartana. Kint teljesen mást tapasztaltak, mint amire számítottak volna. A fekete massza lassan mozgott, aztán elpárolgott és eltűnt a levegőben. Ezt követően minden visszatért a normális kerékvágásba, a csendet felváltották az erdő zajai.

 A Fekete-hegyet messziről elkerülik állatok, de még a növények sem sikerül sokáig életben maradniuk ilyen körülmények között. Valamilyen gonosz erőt áraszt, amitől megijednek a fejlettebb érzékszervekkel rendelkező élőlények. Az Ásványi Erőforrások Hivatala által 1991-ben végzett légi felmérés során a hegy mágneses zavarainak és sugárzási szintjének vizsgálata során semmilyen szokatlan dolgot nem találtak, ennek ellenére a pilóták jelentései  másra engednek következtetni. A min-min fényeket rendszeresen látják itt éjszaka.  Más bizarr történetek furcsa vadállatok körül forognak, amelyekről azt mondják, hogy a hegy belsejében laknak. Ausztrália számos egyedi és endemikus fajnak ad otthont, de ebben az esetben sokkal furcsább élőlényekről van szó, mint azt előre gondolnánk. A sziklák labirintusaiban óriáskígyók bújhatnak meg, amelyek megfojtják az embereket. A queensland-i tigris szintén itt talált menedékre, legalábbis ezt állítják sokan. A már nagyon idős, sokat tapasztalt emberek ezt a fenevadat teszik felelőssé a szarvasmarha csonkításokért, míg mások ugyanezt a földönkívüliekkel magyarázzák. Alkalmanként hallani olyan híresztelésekről, hogy a barlangokból felbukkannak hüllőszerű humanoidok. Amikor Harry Owens elveszett marhacsordáját kutatta a környéken, hirtelen nyoma veszett. Barátja értesítette a hatóságokat, akik két rendőrt küldtek a Fekete-hegyhez. Mindketten átfésülték a barlangokat, de csak egyikük tért vissza. Teljesen mozdulatlan állapotba merevedett és annyira megrémült, hogy nem mert nyilvánosságra hozni semmit. 1932-ben Harry Page-nek veszett nyoma, de később testét a hegy mellett feldarabolva megtalálták.

Azon kevesek, akik kijutottak a barlangokból, furcsa élményeikről számoltak be. Az egyik nevét nem közlő személy beszámolója talán közelebb visz minket a rejtély megoldásához: Miután bemerészkedtem a barlang bejáratán, jobbra láttam egy átjárót, amely éppen akkora volt, hogy átférhettem rajta. Óvatosan haladtam előre néhány métert. Az alapkőzet meglehetősen simának látszott, a falak pedig ugyanilyen egyenes gránitból álltak. A  járatok ide-oda kanyarogtak, egyre mélyebbre és mélyebbre a föld belseje felé. Ezen a ponton kezdtem nagyon megrémülni. Szinte ember méretű nagy denevér állta az utamat, amely ki akarta szívni a véremet. Ennek ellenére tovább folytattam az utat, de a kibírhatatlan bűz miatt már nem maradt semmi erőm. Balszerencsémre meghibásodott a zseblámpám és teljes sötétség vett körül. Halk nyögéseket hallottam lentről. Próbáltam kitapogatni a sziklákat, hogy kijuthassak a felszínre. A karjaim és lábaim véreztek, a kemény sziklák felhasították a bőrömet. Sajnos rossz irányba mentem és az egyik oldaljáratba tévedtem, ahol majdnem belezuhantam az előttem tátongó mély szakadékba. Gyengének éreztem magamat és már kezdtem feladni a reményt, hogy valaha kijuthatok onnan. Végül mégis sikerült, az apró fénycsík új energiát adott nekem és megtaláltam a kivezető utat.