A távoli és zord Antarktiszon, élettelen jégmezők közepén a bolygó legszörnyűbb vízesése található. A Taylor-gleccserből skarlátvörös folyadék tör elő, mely a közhiedelemmel ellentétben még nagyon sok titkot rejt magában. Legelőször a XX. század elején dokumentálták létezését, amikor a Thomas Taylor által vezetett felfedezők az Antarktisz ismeretlen területeit próbálták feltárni. A laboratóriumi elemzések szerint a vízesés vörös színét a vas-oxid adja, közismertebb nevén a rozsda. Azonban továbbra sem tudni, hol és mi lehet a forrása. A vezető elmélet azt sugallja, hogy a forrás egy jég alatti tó, amelya becslések szerint kétmillió éve elszigetelt állapotban létezik a világ többi részétől. Ez az elszigeteltség ...
A Fehér-sivatag a Farafra-oázis legfőbb nevezetessége Egyiptomi nyugati, szinte lakatlan sivatagi területén. A nemzeti parkká nyilvánított terület Farafra városától körülbelül ötven kilométerre fekszik. Különös sziklaképződmények láthatóak, amelyek az időnként előforduló homokviharok eredményeként jöhettek létre. A sivatag fehér szikláiról kapta a nevét, melyek kréta és mészkő keverékéből állnak. A földtörténeti kréta korban tenger mosta a területet, a mészkő pedig ennek tanúbizonysága. A beduinok ezt a területet Wadi Gazzar-nak, azaz Répák Völgyének nevezik, mert a szél eróziója által formált sziklák répákra hasonlítanak.
A zord sivatagi tájra, a Szaharán belül évente átlagosan 0,01 % csapadék esik. Az ...
Az oroszországi Komi Köztársaságban lévő Manpupuner-fennsíkot geológiai formációi teszik egyedülállóvá az Urál-hegységen belül. Hét kőóriás követi egymást egyetlen sorban a meredek keleti oldal mentén. A legmagasabb közülük eléri a 42 méteres magasságot, amely nemcsak méretében, de alakjában is kiemelkedik a többi közül: úgy néz ki, mint két egymáshoz olvadt oszlop. A fennmaradó hat kőóriás magassága 30-38 méter. A fennsíktól fél kilométerre délre további kőoszlopok találhatóak, de ezek nem tartoznak a komplexumhoz.
A tudósoknak is megvan a saját magyarázatuk a Manpupuner-fennsíkon lévő oszlopok eredetére vonatkozóan, habár ezek az elméleek sokkal prózaibbak, mint az oszlopokat övező legendák. A geológusok szerint ...
Szenegál fővárosától, Dakartól nem messze egy szokatlan tó található, amely élénk rózsaszín színe miatt vált ismertté. A magas sótartalmú Retba-tavat csak néhány keskeny dűne választja el az Atlanti-óceántól. Eredetileg édesvizű tó volt egészen az 1980-as évekig, amikor a súlyos szárazság megváltoztatta a víz összetételét. S zínét a Dunaliella salina alga adja, amely vörös pigmentet termel, hogy elnyelje a napfényt. Ennek a mikroszkopikus méretű algának a sóval szembeni ellenállása a fénytől védő karotinoid pigmentek magas koncentrációjából és glicerintartalmából adódik.
A tó színe legyakabban vörösesbarna, a rózsaszín árnyalat csak ritkán figyelhető meg. Ehhez több körülménynek kell közrejátszania ...
A Waitomo-barlangok története messzire nyúlik vissza, egyes becslések szerint több mint kétmillió évesek. Réges-régen a helyet az óceán vize borította be, így a barlangok korallokból, kagylókból, halmaradványokból és más kisebb tengeri élőlényekből képződött mészkőből épülnek fel. A víz mészkőre gyakorolt hatása következtében további üregek keletkeztek. Miután a vízszint csökkent, a Waitomo-barlangok egyes részeit az Arachnocampa Luminosa nevű szúnyogok vagy közismertebb nevén új-zélandi izzóférgek vették birtokukba. A világító állatok, amelyek ilyenkor a csillagképekhez hasonlítanak, olyan hangulatot teremtenek, amely a megfigyelőket egy túlvilági birodalomba repíti.
A barlangot a maorik, Új-Zéland őslakói ...
A Jupiter Naprendszerünk legnagyobb tömegű bolygója, szabad szemmel is könnyen észlelhető. Nevét a római mitológiában szereplő főistenről kapta, aki a görög Zeusz megfelelője. A közelmúltban több űrszonda is keringett a bolygó mellett, melyek közül az első az amerikai Pionír-10 volt, majd ezt követte a Voyager-1 és 2. A feltételezések szerint a Naprendszer bolygói ugyanabból a hidrogén-hélium felhőből alakultak ki, amelyből a Nap is keletkezett. Azonban a Galileo űrszonda, amely az 1990-es és 2000-es években vizsgálta a Jupitert, a Naphoz viszonyítva eltérő mennyiségű nehéz elemet talált itt. Ez a különbség talán azzal magyarázható, hogy a nehézelemek üstökösökből, aszteroidákból és más kisebb égitestekből ...
A Jiuzhaigou Nemzeti Park Kína Szecsuán tartományában az egyik legszebb hely bolygónkon. Területének nagy részén a Baishui-folyó halad keresztül, amely a Jangce vízgyűjtőrendszerébe tartozik. Jiuzhaigou-t 1997-ben felvették a világörökségek listájára is egyedülálló természeti tájai miatt. A változatos adottságok és szintkülönbségek furcsa képződményeket formáztak a Min-hegység 4 800 méternél is magasabb szakaszain: többszintes vízeséseket, hófödte hegycsúcsokat, többféle árnyaltú tavakat és bambuszerdőket. A területnek nevet adó jiuzhou szó szerint k ilenc település völgyét jelenti, ami az itt lévő kilenc tibeti településre utal. A régióban nagy mennyiségű tufa egyedi formákat hozott létre .
A ...
Az ördög városa vagy szerb nevén Davolja Varoš a Radan-hegység déli lejtőin található. Az évek során a víz több mint kétszáz piramissá formálta az andezitet alatti vulkáni tufát. Ezek mérete igen változatos, némelyik mindössze két méter magas, míg mások tizenöt méteresek. Ami a tornyokat vagy piramisokat illeti, ellenálltak az időnek. Az andezittömbök megvédték az alatta lévő rétegeket, a többit viszont elmosta a víz.
Az egyik legenda főszereplői istenfélő falusiak, akiket próbára tett az ördög. Olyan vizet hozott létre, amelyet ha megivott valaki, elfelejtette minden rokoni kapcsolatát. Az ördög tervét a tündér próbálta megakadályozni, aki a legenda szerint a mai napig védelme alatt tartja ezt a területet. A tündérnek ...